spot_img

Ma van a Szív Világnapja- a hozzá köthető betegségek még mindig a vezető halálokok között szerepelnek

-

Article Top Ad (AdSense)

Szeptember 29-én ünnepeljük az egyik legkeményebben dolgozó izmunkat, mely a nap 24 órájában folyamatosan azon dolgozik, hogy ellássa testünket és szerveinket elegendő mennyiségű vérrel. Szívünk percenként átlagosan 70-75-öt dobban, működését természetesnek vesszük és jó esetben nem is vesszük észre. Azonban nagyon fontos, hogy odafigyeljünk karbantartására, egészségének megőrzésére, hiszen egy életen át szükségünk van rá!

A keringési (kardiovaszkuláris) betegségekkel összefüggő halálesetek évente több, mint 18 millió halálozásért felelősek, így a világon az egyik vezető haláloknak számítanak, Magyarországon pedig 2020-ban több mint 43.000-en vesztették életüket valamilyen kardiovaszkuláris megbetegedésben, ezzel megelőzve még a daganatos betegségeket is. A kardiovaszkuláris betegségek közé tartozik minden szív- és érrendszeri betegség, ebbe pedig belesoroljuk az agyi vérellátással kapcsolatos problémákat is, mint például a stroke. 

Ezek a magas számok anyagilag is nagy terhet rónak az egészségügyi ellátásra, 2019-ben több mint 207 milliárd Ft-tal terhelte az Egészségbiztosítási Alapot a kardiovaszkuláris betegek ellátása, mely a diagnózist, szakorvosi ellátást, gondozást és rehabilitációt, valamint a különféle gyógyszeres kezeléseket foglalja magában. 2019-ben hazánkban több mint 1,5 millióan vettek igénybe szakellátást, a gyógyszeres kezelésben részesítettek száma pedig ennél is magasabb, mely összesen 53 milliárd Ft-tal terhelte az Egészségbiztosítási Alapot.

Fotó: Envato Elements

A leggyakoribb kardiovaszkuláris megbetegedések közé soroljuk a szívinfarktust, a stroke-ot, valamint a pitvarfibrillációt. Fontos, hogy időről időre keressük fel orvosunkat, vizsgáltassuk ki szívünket rendszeresen. A ritmustalan szív bedobogás, légszomj, vagy karzsibbadás mögött is komoly gond állhat, ezért ne halogassuk a kivizsgálást, ne várjuk, hogy a tünetek maguktól megszűnjenek! Ahogy a legtöbb betegségnél, a szív-érrendszeri megbetegedésnél is az időben történő felismerés akár életeket is menthet.

Manapság a szív-érrendszeri megbetegedésekre való hajlam szűrővizsgálatokkal – érállapot méréssel, EKG készítésével, vérnyomásméréssel, fittségi tesztekkel – felismerhető és szükség esetén a terápiák mielőbb elkezdhetők. Ennek sikerességében döntő szerepet játszik, hogy a beteg pontosan kövesse  az orvosi előírásokat. Stroke után vagy pitvarfibrilláció fennállásánál a betegeknek véralvadásgátló terápiára van szükségük, ezzel csökkentve egy újabb kór, szövődmény kialakulását. Szerencsére ma már léteznek olyan innovatív készítmények, amelyek a betegek kényelmét szolgálják, szájon át szedhetők és alkalmazásuk kevesebb szövődménnyel jár, mint a hagyományos terápiáké.

Fotó: Envato Elements

A kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának leggyakoribb indikátorai:

  • a családi halmozódás (pl.: szívinfarktus, stroke), 
  • káros szenvedélyek (pl.: dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás)
  • alulértékelt panaszok, orvosi segítség elutasítása
  • egészségtelen táplálkozás ( zsíros ételek fogyasztása, zöldségek, gyümölcsök kerülése) 
  • már fennálló alapbetegségek (pl.: diabétesz)

A WHO felmérési szerint  a szívinfarktusok és stroke-ok 80%-a megelőzhető lehetne.3 Ezért érdemes odafigyelni a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra, a lehetőségekhez mérten minél kevésbé stresszes életmódra és az orvosi kivizsgálások rendszeres elvégzésére.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!