spot_img

Lilu innovációja sokszászezer magyar nő életébe hozhat változást

-

Article Top Ad (AdSense)

Lilut az egész ország műsorvezetőként ismerhette meg, de az utóbbi években fontos ikonná vált a hazai szépségápolási trendeket diktáló véleményvezérek körében is. Most saját, forradalmi termékcsaládjával jelentkezik, amely a magyar hölgyeket is bevezeti a tudatos testápolás világába.

Tavaly jelent meg a Rutin című könyve

Kovalcsik Ildikó „Lilu” online felületei és tavaly megjelent Rutin című könyve egyaránt mankót nyújtanak többszázezer magyar nőnek, akikre bizony ráfér a segítség, hiszen rengeteg szépségápolási termék közül választhatunk, akár webáruházakból, akár a drogériák polcairól válogatunk. Többek között Lilu is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon trend lett a tudatos bőrápolás, az ehhez kapcsolódó szolgáltatások pedig egyre jobban alkalmazkodnak a megváltozott fogyasztói igényekhez. Lilu most bemutatkozó termékcsaládja, a Body + ME mérföldkő a hazai szépségápolási termékek történetében.

„A tudatos bőrápolás itthon még elsősorban a tudatos arcápolást jelenti, viszont a nemzetközi trendek egyértelműen jelzik, hogy egyre inkább fókuszba kerül a tudatos testápolás is. Ezzel együtt pedig megjelent az az igény, hogy nem csak az arcunkra, hanem a testünkre is lehessen a bőrünk igényeihez passzoló rutinunk. Ebben segít a Body + ME” – árulta el Lilu a termékcsalád kapcsán.

Régóta tervben volt egy saját márka

Hosszú évek óta én rendelem az árut a webshopomba, válogatom a termékeket, tesztelem őket. Megtanultam és tapasztaltam, hogy mi van egy-egy termékben, és az mitől jó vagy rossz, hogy kell kialakítani egy rutint” – meséli az új márka megszületése kapcsán az RTL műsorvezetője. „Már sokszor felmerült az online közösségemben is egy saját termékcsalád ötlete, a követők régóta várják. 10 éve ez a folyamat fedi le az életem nagyrészét, így eljött az ideje ennek a lépésnek is.”

Lilu kiemelte, bár a tudatos testápolás egy új trend a nagyvilágban is, de a legnagyobb újító, tudatos bőrápoló márkák hosszú évek óta készülnek, arra, hogy kiadják ezeket a termékeket, melyek nemzetközi szinten is most kezdenek elterjedni. „Ez a trend letarolja a világot a következő években. Bár az arc van szem előtt, a test bőrének öregedése, problémái is ugyanúgy léteznek, és sokszor megegyeznek az arc fő problémáival. A hatóanyag alapú bőrápolás működik, ezt most már tudjuk, ideje alkalmazni nem csak az arcon, hanem a testen is.”

A Body + ME önmagukban is hatékony termékeiből bárki összeállíthat magának egy egyszerű, kétlépéses otthoni testápoló rutint, amelyet személyre szabhat a bőre igényeihez igazodva. A termékcsalád normál, száraz, érzékeny, napkárosodott – pigmentfoltos, érett, valamint zsíros és problémás bőrre egyaránt kínál alternatívát. A termékek nem tartalmaznak sem mesterséges illatanyagot, sem színezéket, kifejezetten hatóanyagfókuszú formulákkal segítenek egészségesebbé és szebbé tenni a bőrt. A testápoló termékcsalád 7 termékből áll: 4 cleanser (lemosó) és 3 treatment (kezelés). Ezek közül egyet-egyet illeszthetünk a rutinba a várt eredmény eléréséhez. Így első lépésben tisztítjuk és előkészítjük bőrünket, második lépésként pedig a kezelés és hidratálás következik.

A Body + ME termékcsalád a Rossmann áruházaiban és a Liluland webshopjában érhető el.

Megérkezett a Lush 2022-es hanuka kollekciója!

5+1 szépészeti kezelés, ami a Kardashian családban is hódít

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!