spot_img

Különleges adventi programok a Balaton körül

-

Article Top Ad (AdSense)

Nem csak a fővárosban élvezhetjük a karácsonyi készülődés hangulatát. Látogassunk el a Balaton környékére, ahol sok izgalmas és kihagyhatatlan program vár ránk.

Reformkori séta Balatonfüreden – 2022. december 18.

Idén decemberben a város utcáin sétálgatva a reformkorba repülhetünk vissza. A történelmi épületek izgalmas történetekkel várnak a legendás Blaha Lujzáról, Jókai Mórról, az 1825-ben első alkalommal megrendezett Anna-bárlól és hagyományairól. Az izgalmas anekdóták mellett megismerhetjük a balatonfüredi gyógyító vízeket és megkóstolhatjuk a reformkori receptek alapján készült süteményeket.

Vörsi betlehem 2022. november 28.-2023. január 22.

A Balatonszentgyörgy melletti Vörsön megcsodálhatjuk Európa legnagyobb templomban épített betlehemét. A hatvan négyzetméteres alkotást idén 74. alkalommal építették fel a falu önkéntesei. A napjainkra világhírűvé vált alkotást először 1948-ban építették meg. A betlehem a lebontott Szent Márton Püspök Templom Jézus Szíve oltárának helyére került és az évek során hagyomány lett belőle. Másik különlegességét az adja, hogy az állati figurák kivételévek minden évben kizárólag természetes alapanyokat használnak az építéshez. Ha pedig megcsodáltuk ezt a fantasztikus alkotást, akkor irány a templom melletti adventi vásár, ahol ízletes forró csokoládéval, forralt borral, avagy a helyi specialitással, a híres almapunccsal melengethetjük meg a kezünket és a szívünket.

Nagyvázsonyi élő betlehem – 2022. december 23.

A Kinizsi-várnál idén is megrendezik a legkülönlegesebbnek ígérkező karácsonyi programot. A száz szereplős élő betlehemi játékra minden évben több ezren kíváncsiak, ami nem csoda: a zenés előadáson kicsik és legnagyobbak is fellépnek, hogy felelevenítsék és bemutassák a Szent család történetét. Kora délután lebilincselő sétákon tekinthetünk be a vár életébe, majd megkóstolhatjuk a helyi forralt borokat és hozzá sült gesztenyét majszolhatunk.

Advent Keszthelyen – 2022. november 27.-december 26.

A Fő téren kerül megrendezésre az adventi vásár, ahol mindenféle különleges finomság és egyedi kézműves termék kapható. Lesz gyertyagyújtás, könnyűzenei koncertek, a kisebbeknek pedig bábelőadások és játszóház. Mindehhez a mesés karácsonyi fények teremtenek extra hangulatot. Karácsony után pedig néhány napra a Festetics-kastély parkja egy igazi varázslatos világgá változik át. Koncertek, esti tárlatvezetések, pálmaházi séta, bábelőadások és rengeteg gasztronómiai élmény várja az ide látogatókat.

Hévízi advent

Ha decemberben Hévízre látogatunk szinte mindig találhatunk valamilyen érdekes programot. Idén még egy alkalommal, december 17-én rendezik meg a termelői napokat, amelyen izgalmas workshopok keretében mutatják be a helyi termékek és alapanyagok fontosságát. Megismerhetjük a különböző alkalmazási lehetőségeket, illetve tanácsokat is kaphatunk a helyi termelőktől is. A karácsony elmúltával, december 27-én pedig részt vehetünk a Bejgliégető kajaktúránvégig evezhetünk a nádasok között a Hévízi-csatornán, sőt, aki érzi magában a megtisztulás vágyát, az meg is mártózhat a hűsítő vízben.

 

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!