spot_img

Közjegyző az emeleten – a csavaros vígjáték

-

Article Top Ad (AdSense)

Moravetz Levente, (többek között, az „Örömlányok végnapjai”-nak szerzője) remekül összehozta a korábbi televíziós szappanopera-szereplőket ebben a különleges vígjátékban.

(Szőke Zoltán, Gyebnár Csekka – Barátok közt; Suhajda Dániel – Madár Veronika – Jóban Rosszban) A félreértések – akárcsak a jogi eseteknél – a nehezen értelmezhető információs táblánál kezdődnek. Mindenki a közjegyzőt keresi, aki ugyan a saját helyén tartózkodik, de máshol keresik. De HOL? És ebből a HOL-ból származik a félreértés. Persze csak az egyik félreértés. Mert Moravetz Levente, megtagadná magát, ha beérné egy darabban, egyetlen konfliktussal. Mert a kusza helyzetek garantálják, hogy jól érezzük magunkat, annak ellenére, hogy a teljes történetről előre semmit sem ismerünk. És bárhogy kérdezzük, az író-rendezőt, a producert, a színművészeket, senki, semmi többet nem hajlandó nyilvánosságra hozni.

Középpontban a közjegyző

Akivel az előadás alatt senki nem találkozik. Így jár Rozi néni, Carmen, az Özvegyasszony, az átváltozó színésznő (mely szerepeket Madár Veronika bravúrosan alakít), csakúgy, mint az ügyfél, az őstermelő és Móric szerepét játszó László Csaba. S aki mindenkinek igyekszik a kedvében járni, mindent megoldani igyekvő Gombás Adám, a méltán említésre méltó, pályája kezdetén járó színész.

Érthető? Nem? Zavaros? Igen? De csak addig, amíg…

A rendező szerint addig, amíg meg nem nézzük az előadást. A két teljes óra nevetés a nagyszerű színészekkel, kárpótol a ledolgozott nap minden bosszúságáért, fáradalmáért. És ez az alkotók bevallott célja. Nevessünk akkor is, amikor minden okunk meglenne rá, hogy sírjunk. Mert mi, magyarok, erről /is/ híresek vagyunk.

Producer: Moravetz-Somogyvári Andrea

Rendező: Moravetz Levente

Bemutató: 2023. január 19. Budapest (Belvárosi Színház)

Itt vannak a 2023-as Balaton Sound első nevei

Meglátogattuk a főváros első fényparkját

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!