spot_img

Kikapcsolódás biztonságban? Irány az erdő!

-

Article Top Ad (AdSense)

Az idegenforgalom egyike a pandémia által leginkább sújtott ágazatoknak, nem csoda, hogy sok országban kihívást okoz a turizmus vonzerejének visszaállítása. Magyarországon azonban az eddiginél is nagyobb érdeklődés övezi a természetközeli pihenési formákat, így az erdei turizmust is. 

A szeptember 27-i turizmus világnapján egy rendhagyó időszakra tekinthettek idén vissza az ágazat szereplői. Habár a vírushelyzet komoly hatást gyakorolt a külföldi utazásokra, az üdülési szokások átalakulása igencsak kedvező volt belföldi turizmus szempontjából. Ezen belül népszerűbbé vált az erdei turizmus, hiszen a járványhelyzet kitörése óta egyike azon tevékenységeknek, melyet nem érintettek korlátozások: a szabadban történő kikapcsolódás lehetősége mindvégig adott volt. 

Amellett, hogy a természetben kikapcsolódni remek és a járványhelyzetben is biztonságos szabadidős tevékenység, számos előnnyel rendelkezik. Aktív és passzív pihenésre egyaránt alkalmas, és akkor is kitűnő programnak bizonyul, ha csak menekülnél a város zajától. A somogyi állami erdőket kezelő SEFAG Zrt. területén például számos erdei pihenőhely, parkerdő, erdei vasút, tanösvények, tornapályák, gyalogos és kerékpáros kijelölt túraútvonalak és rendkívül széles élményskálával szolgáló erdei látogatóközpontok várják a friss levegőre vágyókat.

A megye erdőterületei rendkívül változatos tájjal, sokszínű és gazdag élővilággal csábítják a turistákat, akiket tucatnyi szálláshely vár a teljes szállodai komforttól egészen az önellátásig mindenféle színvonalon. Több közülük izgalmas ízekkel és igazi, helyi erdei alapanyagokból készült gasztronómiai különlegességekkel tud szolgálni.

Az utazók aktív pihenési formák széles választékából szemezgethetnek: túrázástól a kerékpározásig gyakorlatilag minden megoldható. Viszonylag elterjedtnek számít a nordic walking, de nagyon sokan választják a futás helyszínéül is az erdőt, hiszen a jól kezelt turistautak erre is kiválóan alkalmasak. 

Az erdei pihenés lehetősége és a SEFAG Zrt. létesítményei, mint a méltán népszerű, a Kaposvárhoz közeli Zselici Csillagpark és a desedai Kalanderdő, vagy a Nagyatád környéki Nagysalléri létesítmények, valamint a Mesztegnyői Erdei Vasút utószezonban is elérhetőek. 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!