spot_img

Két új mesét készített a legendás kecskeméti rajzfilmstúdió

-

Article Top Ad (AdSense)

A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan már eddig is, közel félszáz program valósult meg, most újabb különlegességre került sor. Október 5-én mutatták be Kecskeméten a Csonkatorony és a Gólyacsősz című két új rajzfilmet, amit a legendás kecskeméti rajzfilmstúdió – Kecskemétfilm Kft. – készített Bács-Kiskun megye értékeiről.

Lugosi István rendezésében készült el a Kecskemétfilm Kft. legújabb produkciója a Gólyacsősz és a Csonkatorony című rajzfilm. A rövid, háromperces animációk a 2021-ben megjelent Meseföld című gyerekeknek szóló mesegyűjtemény két történetének rajzfilmes adaptációi.

„A könyv írója Császár Levente a Bács-Kiskun megye településein közszájon forgó legendák, anekdoták, mesék felhasználásával készítette el a gyűjteményt, mely a Kecskeméti Katona József Múzeum néprajzi osztályának lektorálásával került kiadásra. A Gólyacsősz Izsák településhez, míg a Csonkatorony Soltszentimréhez kapcsolódó történetekre épül” – mondta Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm Kft. stúdióvezetője.

Mikulás Ferenc
(forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat )

A török hódoltság időszakát dolgozzák fel a történetek

A könyv és az animációs film a „Megyei identitás erősítése az érték–élmény–egészség megjelenítése közösségi programokban” elnevezésű projekt részeként valósult meg, utóbbi a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Kecskemétfilm együttműködésében. A Csonkatorony és a Gólyacsősz című mesék, melyek Szent Imre herceg szerencsétlen halála kapcsán Soltszentimre településhez, illetve az Izsák város címerében szereplő gólyához – közvetve Izsák bég kalandos történetéhez – kapcsolódnak. A középkori, illetve a török hódoltság időszakát tárgyaló történetek feldolgozása – az írói szabadság segítségével – mankót nyújtanak ahhoz, hogy a magyar történelmet 150 éven át súlytó török rabiga hatásait az utógeneráció meg tanulja valósan értelmezni.

„A két elbeszélés alapján elkészült rajfilmek a hit, a bizalom, a segítőkészség, az emberbaráti szeretet, illetve a soha meg nem alkuvás erényeit emeli a középpontba, amelyet az érintett települések, Bács-Kiskun megye lakosságán túl az egész magyar társadalom számára hasznos lehet” – tette hozzá a stúdió vezetője.

Gólyacsősz
(forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat )

A nagy elődök nyomában

A Pannónia Rajzfilmstúdió első vidéki stúdiója éppen 51 évvel ezelőtt kezdte meg a működését Kecskeméten, Mikulás Ferenc irányításával. A neves producer 1971 óta a stúdió vezetője. Olyan sorozatok és mesék kapcsolódnak a nevéhez, mint például a 100 epizódból álló Magyar népmesék sorozat, a Mondák a magyar történelemből, a Vízipók-csodapók, a Mesék Mátyás királyról, a Leo és Fred vagy épp a Toldi. Az általa vezetett stúdióban készült filmek és rendezőik több mint 70 jelentős nemzetközi fesztiválon kaptak díjat.

„A stúdió munkatársainak nagy része a környék településeiről verbuválódott össze, így szinte mindenkivel már több évtizedes kapcsolat alakult ki. Igaz ez a rajzfilmstúdió és a megye vezetőire is. A Csonkatorony és a Gólyacsősz elkészítését is ezért éreztük jóval inkább a sajátunknak, mert a környék életéhez kötődik” – mondta Mikulás Ferenc, aki azt is elárulta, hogy a meséken 4 rajzoló dolgozott, közel egy éven keresztül, azért, hogy igazán alapos munka legyen a végeredmény.

A Petőfi 200 Emlékév kapcsán az animációs rajzfilmek rövidesen elérhetőek lesznek a „Bács-Kiskun a mi megyénk” című Youtube csatornán, de az országos médiumokban is lehet majd látni.

animációs
(forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat )

Petőfi 200 egész évben

2022-ben és 2023-ban a költő kiemelt figyelmet kap Bács-Kiskun megyében, hiszen a Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan már eddig is, közel félszáz program valósult meg. A szerteágazó Petőfi-kultuszt több településen tematikus turisztikai nevezetességek ápolják, így a költő életének fontos állomásain, például Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön, Dunavecsén és Szalkszentmártonon emlékházak és múzeumok őrzik hagyatékát, szobrok dicsőítik a költőt és munkásságát. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több színes, nívós esemény övezze a bicentenáriumot.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!