spot_img

Kalligráfia, a tökéletes stresszmentes kikapcsolódás

-

Article Top Ad (AdSense)

Hallottál már a kalligráfiáról? Ez az érdekes hangzású idegen szó a szépírás művészetét takarja. A legtöbben ilyenkor a klasszikus japán és kínai jelekre gondolnak, ám a kalligráfia szerencsére nem merül ki ebben. Hiszen hányféle stílusban tudunk mi magunk is írni? Itt egy hurok, ott egy elnyújtott szár, máshol pedig dőlt vagy épp vastagabb betűk. Ezek mind a mai modern kalligráfia elemei, mely tökéletes kikapcsolódást nyújthat művelőinek.

Nem tudom, ki hogy van vele, engem mindig is lenyűgözött a különböző betűtípussal írt szövegek. Legyen szó esküvői meghívóról vagy a kedvenc kávézóm napi menüjének kiírása. Emlékszem, kisiskolásként gyönyörű kézírásom volt, olyannyira, hogy elemi harmadik osztályában iskolai szépírás versenyt is nyertem. Habár a kézírást mára már többnyire felváltotta a számítógép, még mindig szívesen veszek a kezembe papírt és tollat és próbálgatom, vajon tudok-e még ugyanolyan szépen írni, mint gyerekkoromban. Azonban rá kellett jönnöm, hogy az emlékeimben való kutakodás helyett érdemes beszereznem modern eszközöket és különböző mintasorokat, ha szépen szeretnék írni.

Sorminta (Fotó: Flickr)

Milyen eszközök szükségesek a kalligráfiához?

Mint a legtöbb hobbi esetében az ember először felméri, hogy a pénztárcája engedi-e az új hobbi megszületését. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, a kalligráfia az egyik legpénztárcabarátabb kikapcsolódás. Hogy miért? Azért, mert a hozzá szükséges eszközök nem kerülnek sokba, ráadásul hosszan kitartanak. Lássuk, melyek ezek.

1. Írásminták (munkafüzet)

2. Papír (90 gr)

3. Sorvezető

4. Kalligráf toll (vagy más néven vágott hegyű toll)

5. Ecsetfilc

Hogyan kezdjünk neki?

A kalligráfia maximális nyugalmat és odafigyelést igényel, ezért először is biztosítanunk kell önmagunk számára a megfelelő környezetet. Vonuljunk el egy külön helységbe, hunyjuk be a szemünket és vegyünk egy mély lélegzetet. Számoljunk el tízig miközben egyenletesen lélegzünk. Ha végeztünk a számolással, nyissuk ki a szemünket, és érezni fogjuk, hogy megnyugodtunk. Vegyük magunk elé az írásmintát és próbáljunk meg az üres papírra lemásolni egy tetszőleges mintát. Elsőre valószínűleg nem fog sikerülni, de ez ne bátortalanítson el bennünket attól, hogy újra és újra megpróbáljuk. A sorvezető fog segíteni abban, hogy az adott betű milyen határok között terjedhet. A görcsösség nem lesz a barátunk, hiszen hiába fogunk hozzá a szépíráshoz felnőtt fejjel, vissza kell térni a gyermeki énünkhöz abba az időbe, amikor először írni tanultunk. Legyünk hát türelmesek saját magunkkal szemben.

Különböző kalligráf eszközök (Fotó: Flickr)

Gyakorlás = kikapcsolódás?

Bár furcsának tűnik, de a monotonitás egy idő után valóban kikapcsolja az agyat. A sorminták egymásutáni másolása automatikus mozdulatokat idéz elő, míg végül meg nem születik a tökéletesség a papíron, melyre méltán lehetünk büszkék. Ha kitartóan gyakorlunk, már pár óra alatt sikert érhetünk el a kalligráfia terén.

Ecsetfilces próbálkozás (Fotó: Flickr)

Jó, de hol van benne a kreativitás?

Ha azt érezzük, nem tudunk koncentrálni a szépírásra, érdemes abba hagynunk a gyakorlatot. Folytathatjuk másnap vagy csak pár órával később. Vagy megpróbálhatunk kísérletezni aszerint, hogy hogyan tartjuk az íráshoz használt tollat. Mind a vágott hegyű tollnál, mind pedig az ecsetfilcnél megtapasztalhatjuk, hogy a dőlésszög váltakoztatásával tudjuk vastagítani vagy épp vékonnyá tenni a betűk vonalait. Ezután már kedvünk szerint próbálgathatjuk és váltogathatjuk a mozdulatokat, ahogyan épp a kreativitásunk engedi. Emellett díszíthetjük is a betűket, ahogy annak idején a kódexmásolók is tették.

Grafológia szerelmeseknek – párkapcsolat az írás tükrében

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!