spot_img

Ingyenes kiállítással nyílik a KORART

-

Article Top Ad (AdSense)

Spanyolország kiemelkedő kvalitású kortárs festője, Montse Valdés képeivel nyílik meg szeptember 21-én a KORART Modern és Antik művészeti galéria Budapesten. A hazai közönség először láthatja a barcelonai festő különleges emberábrázolásait. A 27 alkotást felvonultató exkluzív tárlat egy hónapon keresztül ingyenesen lesz látogatható.

A KOR a kortalanságot jelképezi, azaz a múltat, a jelent és jövőt, az ART pedig mindennek művészetét. Ezen gondolat mentén kerülnek a lakberendezési és művészeti tárgyak a KORART galériába. Hitvallásunk megmutatni, hogy a XXI. századi enteriőrben megférnek a régmúlt, a múlt és a jelen tárgyai is – fogalmaz Csorba László, a KORART társtulajdonosa.

Jókay Mária művészettörténész, a KORART művészeti vezetője szavai szerint eltökélt szándék a ma élő spanyol művészek legnagyobbjainak bemutatása a magyar közönség számára, „ezért is nagy megtiszteltetés, hogy elsőként Spanyolország egyik legkiemelkedőbb kortárs festője, Montse Valdés képei lesznek láthatók nálunk – mondta.

A most 61 éves művész nagyméretű olajvászon festményekre szakosodott, képeit világszerte megbecsülik és értékelik. Montse Valdés nem egy szokványos festő, hiszen nemcsak formákat, hanem lelkeket is fest. Úgy ábrázol embereket, ahogy a modern művészek közül senki más: újjáteremti a létezést, vászonra viszi a nyugalommal teli emberi lelkeket is – vallja Jókay Mária.

 Belépéskor a kézfertőtlenítés kötelező és ajánlott a maszk viselése. Előzetes regisztráció nem szükséges.

 

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!