spot_img

Infrafűtés az új Lexusban

-

Article Top Ad (AdSense)

A Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje sok egyéb terület mellett az ülésfűtés tekintetében is egyedülálló, újszerű élményt kínál.

Az RZ az utastér első sorában a hagyományos konvekciós fűtés egyik alternatíváját használja, amelynek köszönhetően a hősugárzó rendszer gyorsabban felmelegíti az utasokat, és csökkenti az energiafogyasztást.

A vadonatúj Lexus RZ utasterében néhány innovatív újdonság fokozza tovább a kényelmet, ezzel javítva az utasok komfortérzetét. A hősugárzó fűtési rendszer kiváló példa erre. Az első dedikált platformra épülő tisztán elektromos Lexus modell pedig egyben az első olyan típus is, amely ezt a fűtési módszert használja.

A hagyományos konvekciós fűtéssel ellentétben, amely a levegőt melegíti fel, az RZ elülső kabinjában lévő két panel infravörös sugárzást használ, amely csak a hatósugarában lévő szilárd tárgyakat fűti. Így pedig gyorsabban képes melegíti fel a vezetőt és az első utast, mint a hagyományos klímaberendezések. A rendszer körülbelül 8 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt azáltal, hogy csak a szükséges helyen biztosít hőt, emellett csökkenti a légkondicionáló rendszer terhelését és segít megőrizni a jármű hatótávolságát.

Ez a szívet melengető innováció is jó példa arra, hogy a Lexus tervezői mennyire szem előtt tartják az omotenashit, a japán vendégszeretetet. A vendégszeretet ebben az esetben azt jelenti, hogy az RZ az első üléseken ülők számára megnyugtató meleget nyújt hideg napokon is – mintha egy meleg takaróval bugyolálná be az utasok lábát. Ezt úgy érik el, hogy a két infrasugárzó fűtést térdmagasságban, az alsó műszer- és kormányoszlop panelek mögé rejtik. Amennyiben a vezető vagy az utas fizikailag hozzáér a panelhez, annak hőmérséklete automatikusan 43°C-ra csökken a kényelmetlenség elkerülése érdekében.

Az RZ infrasugárzó fűtése tökéletesen egészíti ki a megszokott fűtőrendszert (amelyet a hősugárzó mellett jóval ritkábban kell használni), valamint kiváló komfortot biztosít az ülésfűtésekkel és a fűtött kormánykerékkel közösen. Az új megoldás a többzónás légkondicionálást biztosító klímamenedzser része, amely képes automatikusan beállítani az utastér, az ülések és a kormánykerék fűtési és hűtési rendszerét, hogy az autóban ülők számára mindig optimális hőkomfortot biztosítson. Az RZ infrasugaras fűtőrendszere az Executive felszereltségi szinten opcióként érhető el, a Luxury kivitelnél pedig az alapfelszereltség része.

Ezekre figyeljünk, amikor télen autózunk

Hírességek, akik kiállnak a felelős alkoholfogyasztás mellett

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!