Jó szatírát több szempontból is nehéz készíteni. Jellemzője, hogy aktualitásokkal foglalkozik, illetve olyan témákat érint, amelyek részei a mindennapjainknak. Talán ami a legnagyobb kihívás elé állít egy szatírakészítőt az, hogy miként tudja megfogalmazni a társadalomkritikáját és mondandóját, anélkül, hogy az demagógnak vagy elcsépeltnek érződne. A semmiből érkező A menü alkotócsapatának többé-kevésbé sikerült megugrania az elé gördülő akadályokat. Ez pedig az év egyik legjobb filmjét eredményezte.
Végzetes vacsora
A történet középpontjában egy gourmet rajongó fiatalember és annak erősen cinikus női partnere állnak, akik asztalt foglalnak egy exkluzív és szigorúan titkos helyen lévő ínyenc étterembe. A vendégek között akadnak dúsgazdag üzletemberek, influenszerek, színészek, finnyás étteremkritikusok, na meg persze egy karizmatikus, ám vészjósló aurával rendelkező séf, aki az események láncolatát irányítja. Az egybegyűlteknek előbb-utóbb szembesülniük kell azzal, hogy ez a vacsora sokkal többről szól, mint ahogy azt elsőre gondolták volna.
Sok meglepetés és kiszámíthatatlanság
Műfaját tekintve a filmet szinte lehetetlen behatárolni. Sokan horrorként hivatkoznak rá, ami már csak azért sem helytálló, mert egyrészt nem a megszokott horrorvonalat követi a cselekmény. Másrészt pedig kevés az olyan jellegű képsor, amely a horror kategóriába lenne beilleszthető. Ha mégis kategorizálni kellene a filmet, akkor egy thrillerelemeket felvonultató, egzisztencialista drámaként lehetne talán legjobban leírni a látottakat, amelyet átitat egy remekül időzített, éjfekete humor. Az már az eddigiek alapján levehető, hogy A menü nem egy szokványos film. Messziről elkerüli az általunk ismert sablonokat és olyan történettel rendelkezik, melynek kimenetelét nem nagyon lehet előre megjósolni. A film jelenetről jelenetre képes meglepni a nézőt, mindeközben a szatirikus elemekről sem feledkezik meg a rendező.
Minden téren remekel
A menü a nem túl hosszú játékideje ellenére rengeteg témát érint. Fájó pontossággal mutat rá a gazdagok felszínes világára, kifigurázza az influenszerek életfelfogását, valamint a vendéglátóipar kiüresedését és elkorcsosulását is primer kérdésként kezeli. Ennek megfelelően a film ontja magából az emlékezetes jeleneteket. Ezen felül elgondolkodtató, frappáns párbeszédekből sincs hiány. Ha még ez sem lenne elég, akkor hozzá kell tenni, hogy a színészi játékok elsőosztályúak. Élükön a séfet alakító Ralph Fiennes-szal, aki egyszerre kelt félelmetes és sebezhető hatást. Nicholas Hoult egy 100%-ban gasztro-imádó karaktert formál meg, már-már ijesztő precizitással, illetve egy fontos szerepben feltűnik még napjaink egyik legsűrűbben foglalkoztatott színésznője, Anya Taylor-Joy is.
Apró, nem zavaró hibák
Azonban bármennyire is szórakoztató vagy éppen meghökkentő az, amit látunk, a film egy-egy pontján tetten érhető a rendező rutintalansága. Néhány jelenet feleslegesen túl van húzva, illetve a rétegzett mondanivaló sem jön át egyes helyeken, mint amilyen elegánsan az a film további pontjain megtörténik. Ezt leszámítva viszont amit látunk az sokkoló, szórakoztató, pikáns és nem utolsó sorban különleges.
Végszó
A menü helyet követel magának az év legjobb filmjei között. Remek képi megoldásokkal dolgozik, izgalmas története van és nem rest görbetükröt tartani korunk kizsákmányoló társadalma elé sem. Igazi ínyencség!
