spot_img

Így vágott át minket Freud

-

Article Top Ad (AdSense)

Sigmund Freud a pszichoanalízis atyja. Egy olyan orvos, aki alapjaiban változtatta meg az emberi lélekről alkotott fogalmainkat, ismereteinket. Kutatta a személyiség legbelső, addig ismeretlen, fel nem térképezett rétegeit, próbálta megfejteni az álmokat, és az énvédő mechanizmusainkat is megnevezte. Tiszteljük ezekért, ám vannak területek, ahol csúsztatott, elhallgatott, hibázott.

 

Álmaink titokzatos üzenetei

Freud zsidó származású osztrák neurológus és pszichiáter volt, akinek köszönhetően megszületett a pszichoanalitikus mozgalom. Kamaszkoromban ámulattal olvastam a mester tanait, elméleteit, pszichoanalízisről szóló munkáit. Mindennek mélyebb értelme lett. A bennünk lakozó ösztönénről, az elfojtásról és a libidóról is olyan értekezései voltak, amelyekkel az irodalmi hősöket is másként lehetett szemlélni. Freud vetette fel, hogy mentális életünk nagy része túlmutat a tudatosságon, a tudat alatti vágyaink nagyban közrejátszanak abban, akik vagyunk és ahogy cselekszünk.

Az álmaink titokzatos dimenziója előtt is megnyitotta a kaput, beléphettünk vele az álomfejtés misztikus terébe. Itt az ego és a szuperego nyugalomban van, a vágyaink, elfojtásaink, tudattalanunk nagyobb szabadságot kapnak. A lélek valamiféleképpen tehermentesíteni akarja magát, így álomképekben vezeti ki a feszültséget. Néha a tudatalattink jelképes eseménysorozatokon és szimbolikus tárgyakon, alakokon, jelenségeken, helyeken keresztül üzen. Lelkesen olvastam a pszichiáter vaskos Álomfejtés című kötetét is, ami tele volt konkrét álmokkal, azok leírásaival és az egyén, az álmodó életére vonatkoztatott megfejtésekkel. Ebben is szerepel pár abszurdnak tűnő elemzés, de ő maga is írja, hogy az álmok bizony abszurdak is lehetnek.

Álomfejtései, álomértelmezései kétségtelenül sokat adtak és adnak mai napig a lelkünk titkos üzeneteinek megfejtéséhez.

Az álmokról ebben a cikkben olvashatsz még érdekeseket: bcoolmagazin.hu/lelkunk-titokzatos-uzenetei-igy-fejtsd-meg-az-almaidat-2/

álomfejtés álmok
Álmaink rejtett üzeneteket hordoznak. Lelkünk titkos dimnziói nyílhatnak meg velük. kép: kép: unspash.com/kevin-laminto

Freud a páciensein rengeteg dolgot vizsgált, analizált, és olykor magán is kísérletezett. Az önkísérletezés egyik legbizarrabb példájáról azonban egy szenvedélybetegségekről szóló könyvben olvastam.

Freud és a kokain

Freud egy időben bizony a kokain lelkes hirdetője volt. Az 1884-ben közzétett hírhedt cikkében azt állította, hogy emésztési zavarokra, ideggyengeségre is kiváló a kokain. A morfiumfüggőségen át az impotenciáig sok rendellenesség gyógyítására alkalmas lehet a tudatmódosító. Önkísérletezésként maga is élt a szerrel. Voltak páciensei, akiket kokainnal próbált gyógyítani, némelyiknek igen csúfos vége lett. Egyiküknek a morfiumfüggőségét próbálta kokainnal gyógyítani. Sajnos az illető kokainfüggő lett, s rövid időn belül meg is halt. Amikor már újabb betege is belehalt a szer fogyasztásába, visszavonhatta volna gondolatait a szerről, de nem tette. Megmásíthatatlanul bebizonyosodott, hogy a kokain nem gyógyítja a függőséget, hanem maga is súlyos függőséget okoz, Freud mégis élt vele, a migrénjére és orrbetegségére használta.

 

Bölcs vagy sarlatán?

Ezt a kérdést nem én teszem fel, bár a fentiek értelmében bennem is és másokban is felmerülhetne. A kérdést azonban Mikkel Borch-Jacobsen professzor tette fel izgalmas könyvében. A Freud páciensei – Mítosz és valóság című könyve a Corvina Kiadó gondozásában látott napvilágot. A Dániában született filozófus, Mikkel Borch- Jacobsen Freud elhallgatott dolgainak járt utána. A professzor a pszichoanalízis, a hipnózis és a pszichiátria történetének kutatója, mélyen beleásta magát Freud néhány páciensének igaz történetébe.

Tudtad, hogy Freud a saját feleségét is hipnotizálta és a tulajdon lányát, Annát is analízisbe vette? Én pár dolgon igencsak elcsodálkoztam a könyv olvasása közben, leginkább talán azon, hogy a mester közismertebb esettanulmányaiban is csúsztatott. A díványán fekvők közül sokaknál Freud gyógymódjai hatástalanok, ami rosszabb, rombolóak voltak.

 

Freud félresiklott terápiás módszere

Álljon itt egy történet ízelítőként, ami Mikkel Borch-Jacobsen professzor könyvéből megismerhető. Anna von Lieben Freud egyik legfontosabb nőpáciense volt, ugyanakkor a legfőbb bevételi forrásai is. A szeszélyes, morfiumfüggő nő Freud egyik legelső olyan páciense volt, akit az ekkortájt bevezetett új terápiás módszerrel kezelt. A traumák kezeléséhez azok újraélésében látta a siker receptjét az ideggyógyász. Így Annát is így kezelte a varázslónak is nevezett neurológus. Furcsa rítusokra késztető transzállapotba hozta páciensét, aki sokszor sikított is. Ez a katartikus kúra azonban voltaképp morfinkúra volt.

Az eredmények csalódást keltettek. A trauma hipnózisban történő újraélése és a roham morfiummal történő csillapítása nem hozhatott érdemleges változást, még rontott is a nő állapotán. Anna kezelését át is vett egy másik neurológus, de csodákat ő sem tett. A nő szívrohamban halt meg az ötvenes évei elején.

Ha érdekel, hogy kikkel és milyen eredményeket, bukásokat produkált minden idők egyik legmeghatározóbb orvosa, Freud, akkor olvasd el Mikkel Borsch-Jacobsen professzor könyvét.

A könyvet itt tudod megnézni: corvinakiado.hu/konyvek

Freud titkai
Freud páciensei könyv borítója kép: Corvina Kiadó

Ezek is érdekelhetnek:

Férfimesék – férfiak vallanak titkaikról

Önismereti játék izgalmas, merész kérdésekkel

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!