spot_img

Így múlik el a szerelem – 3 ok, ami a párkapcsolatok kihűléséhez vezethet

-

Article Top Ad (AdSense)

„Alig tudok boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatról a környezetben és a praxisomban” – mondta el dr. Piczkó Katalin pszichiáter, akit ezen felismerés sarkallt arra, hogy ingyenes minisorozatot tegyen közzé az eltűnő szerelemről.

A kisvideókban ismert színészek tűnnek fel, a jelenetekben pedig visszaköszönnek mindazok a játszmák és apró manipulációk, amelyekkel kapcsolatainkat romboljuk.

A korábbi években kötött házasságok csaknem fele, és a komoly párkapcsolatok nagy része is szakításba, vagy frusztrációkkal teli együttélésbe torkollik. De vajon mikor múlik el a szerelem, amit a kapcsolat elején olyan intenzíven éreztünk? „Azt, hogy mikor nem kötném időhöz. Provokatívan azt szoktam mondani, hogy nem a másikba vagyunk szerelmesek, hanem a belső ideáljainkat vetítjük rá. A másik fél személyisége csak több hónap, egy-két év után körvonalazódik, és akkor dől el, hogy tényleg meg tudjuk-e szeretni, el tudjuk-e őt fogadni” – mondta dr. Piczkó Katalin pszichiáter, a Szeretetkert program megálmodója.

A pszichiáter szerint nagy vonalakban három típusos probléma fordulhat elő a kapcsolat alakításakor.

  1. „Az első az, ha a szabályokat, döntéseket nem egyetértésben hozzuk meg, illetve, ha csak az egyik fél szükségletei elégülnek ki. Ilyenkor az egyik fél alkalmazkodik folyamatosan” – mondta a pszichiáter. Az egyensúly megingása, az alá-fölé rendeltség gondokat okozhat.
  2. „További problémák forrása, ha a gyermek születése után nem találnak vissza a párok az anya-apa szerepekből a férfi-nő energetikájukhoz. Ilyenkor szerelem helyett legfeljebb barátság kapcsolja őket össze” – tette hozzá dr. Piczkó Katalin.
  3. A harmadik eset, ha belemegyünk romboló játszmákba, és az eldurvuló veszekedések során olyasmit vágunk egymás fejéhez, ami aláássa az önbecsülésünket” – magyarázta dr. Piczkó Katalin. „Amikor a párok már lenullázták a másik önbizalmát, könnyen felbukkanhat egy harmadik fél, aki visszahozza a régi magabiztosságot, és ettől roppant vonzóvá válik.”

A pszichiáter úgy látja, a magyar párok között egyre nagyobb a nyitottság, hogy tudatosan dolgozzanak kapcsolatukon. Gyakran az érintettek belülről nem látják a fától az erdőt, ezért egy külső hatás világíthat rá a romboló folyamatokra.

„A színházi előadások azért jók, mert bevonhatók azok a partnerek is, akik párterápiára nem hajlandóak elmenni. A Szeretetkert című interaktív párkapcsolati előadássorozat néhány tanulságos jelenetét – például az eltávolodást – rendeztük mini-videósorozattá, amelyet bárki ingyen megtekinthet a párjával vagy egyedül. Az életszerű jelenetekben mindenki magára ismerhet, ez pedig a változás kiindulópontja lehet” – mondta dr. Piczkó Katalin. A „Nyomozzunk együtt, hova tűnik a szerelem” című sorozatban olyan színészek tűnnek fel, mint Jordán Adél, Schell Judit, Kerekes József és Szervét Tibor.

Dr. Piczkó Katalinról

1988-ban végzett a szegedi Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemen, 4 évig férfi pszichotikus osztályon dolgozott, majd pszichiátriából szakvizsgázott. 1990-től 4 évig Pécsen járt pszichoterápiás képzésre. Katalin számos szakmai minősítéssel, valamint 20 éves tréneri, felnőttképzési tapasztalattal is rendelkező képzett coach, mentor. A pszichiáter nem csak Szeretetkert applikációban, hanem azonos című könyvében, kártyajátékában, valamint színházi előadásban is foglalkozik a kiegyensúlyozott párkapcsolatokkal, annak változásaival, fejlődésével vagy éppen a stresszkezeléssel.

6 vészjósló jel, hogy mérgező kapcsolatban élsz

A kapcsolati erőszak nem csak a nőket veszélyezteti

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!