spot_img

Így éljük túl a parlagfűszezont – 3 praktikus tipp a tüsszögős, orrfolyós napokra

-

Article Top Ad (AdSense)

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) figyelmeztetése szerint augusztusban megkezdődött a parlagfűszezon, amely – a korábbi évek tapasztalatai alapján – egészen októberig eltarthat. Komoly problémáról van szó, hiszen Magyarországon akár mintegy 2,5 millióan is szenvedhetnek parlagfűallergiában – számukra gyűjtöttük össze, hogy a gyógyszeres kezelés helyett vagy mellett hogyan tehetik élhetőbbé az előttünk álló heteket.

  1. A városban rosszabb

Aki megteheti, a legnagyobb pollenkoncentriációval jellemezhető hetekben utazzon el tisztább levegőjű vidékre, a hegyekbe. A légszennyezés ugyanis megsokszorozza a pollenallergia veszélyét, hiszen a pollenek felületére rátapadnak a levegőben lévő ebben az időszakban elsősorban a közúti közlekedésből és az ipari tevékenységből származó koromszemcsék. A koromszemcsékből a nyálkahártyára kerülve kátrány képződik, amely elősegíti a pollenszemcse átjutását a nyálkahártyán. Ez ellen a szervezet immunrendszere megpróbál védekezni: így jön létre a jól ismert allergiás tünetegyüttes, vagyis a tüsszögés, vizes orrfolyás, orrviszketés, orrdugulás, garatviszketés, fülviszketés, könnyezés, szemviszketés, kötőhártya-gyulladás, szemfáradékonyság, sőt, akár fáradtság, levertség és fokozott alvásigény. 

  1. Mossuk le a polleneket

A szabadból hazatérve az utcán hordott ruhát jobb lecserélni, illetve le kell mosni a kézre, arcra, szemöldökre, arcszőrzetre tapadt polleneket, de tiszta vízzel vagy tengervizes orrspray-vel az orr is átöblíthető. Hasznos lehet az is, ha – különösen a hosszú hajúak a megszokottnál gyakrabban mossák meg vagy öblítik le a hajukat, természetesen lefekvés előtt. Célszerű sűrűbben mosni az ágyneműhuzatot, különösen a párnahuzatot is, de a szárítást, az ágynemű szellőztetését ne a szabadban végezzük. Porszívózzunk gyakrabban természetesen lehetőleg HEPA-szűrős készülékkel, vagy akár a távollétünkben is dolgozó robotporszívót bevetve –, mossuk fel a padlót hetente többször, és portalanítsunk minden felületet.

Fotó: Pixabay
  1. Tisztítsuk meg otthonunk levegőjét

Lakásunk levegőjének minőségét számos tényező veszélyezteti: jelentős gondot tudnak okozni az olyan biológiai szennyezők, mint a penész, vagy a poratkák, de a festékek vagy ragasztók oldószerei, a takarítószerek, a légfrissítők, a rovarirtó szerek sem a barátaink, nem beszélve a műanyag termékekből, bútorokból, lakástextíliákból, műszaki cikkekből kipárolgó ártalmas vegyületekről. Ez nem minden, hiszen a dohányzás mellett a füstölők, gyertyák használata, sőt a konyhai sütés-főzés is egészségre káros anyagokat juttat a levegőbe, növelve a rendkívül kisméretű részecskékből álló szálló por mennyiségét. A szakértők a beltéri levegő minőségének javítására elsősorban a szellőztetést ajánlják, ám ha napokon-heteken át folyamatosan rendkívül magas a pollenkoncentráció, jól jöhet egy minőségi légtisztító berendezés vagy egy légkondicionálóval kombinált légtisztító. „A legkorszerűbb, léghűtést és légszűrést egyaránt biztosító, LG DualCool & Pure rendszerű légkondicionáló például képes valós időben érzékelni és kiszűrni a rendkívül kisméretű porszemeket, kórokozókat még 1 mikronos méretben (PM 1.0) is. Az ilyen készülékek további előnye, hogy automata tisztítási funkcióval rendelkeznek, ami azzal, hogy a berendezés kikapcsolása után önműködően leszárítja és párátlanítja az oldalfali beltéri egység hőcserélőjét, megakadályozza a baktériumok és a penész megtelepedését.” – tanácsolja Nagy Sándor József, az LG Magyarország szakértője. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!