A megfelelési kényszer korunk egyik leginkább elterjedt problémája. Annyira gyakori, hogy az angol nyelvben már egy külön szó is létezik a folyton mások elvárásai szerint élőkre. Egészen pontosan a ‘people pleaser’ kifejezést használják azokra, akiknek a legnagyobb küldetésük másokat boldoggá tenni. Bármit megtennének azért, hogy az emberek elfogadják őket, még akkor is ha ezért a saját személyiségükkel ellentétes dolgokat kell megtenniük.

Az ember társas lény, a civilizált, kooperáción alapuló társadalunkban pedig alapvetően úgy működünk, hogy megfigyeljük az abban szereplő egyéneket, és igyekszünk összehangolni viselkedésünket a körülöttünk lévőkkel. A legújabb kutatások a témában kimutatták, hogy a társadalmi elutasítás egyből bekapcsolja az agyunk veszélyérzetért felelős receptorait….Nem csoda tehát, hogy emberek millió élik le az életüket az elvárások fogságában.

Már egészen régóta…

Ezt a viselkedésmódot is már gyerekkorunkban elsajátítjuk. Ha folyamatosan szerettünk volna a szüleink/tanáraink kedvére tenni, akkor egy idő után megtanultuk „kitalálni”, hogy a környezetünk mit vár el tőlünk és ehhez alakítottuk a viselkedésünket. Ha a szeretetet mindig eredményektől és magatartástól függően kaptuk, nem csoda ha felnőttként is ez a minta rögzült bennünk. A jó gyerekek így és így viselkednek. A lányok szépen esznek, a fiúk nem sírnak. Ismerős, ugye? Lehet, hogy idővel sikerült magunkra erőltetnünk azt a képet, amit a társadalom formált ránk csak egy probléma van ezzel: az út során elveszítettük önmagunkat…

Minden ember alapvető igénye, hogy szeressék és elismerjék. Enélkül elhervad a lelkünk, és minden örömteli érzést vadászni kezdünk majd. A valahová tartozás tudata szintén létfontosságú és a megfelelési kényszerrel küzdők sokszor feladják saját meggyőződéseiket, hogy beilleszkedjenek egy csoportba, ahol átélhetik „ide tartozom” érzését. Ennek gyökere saját bizonytalanságuk és önbecsülésük hiánya és emiatt gyakran úgy viselkednek, ahogyan mások elvárják tőlük.

„Amikor megpróbálsz valakinek megfelelni, akkor az egyben azt is jelenti, hogy megpróbálod kitalálni, hogy mit várhat tőled. Erre annyi energiát fordítasz, hogy a saját igényeid figyelembe vételére és arra, hogy tiszteletben tartsd a saját határaidat már nem is marad kapacitásod.” (Mráz Katalin, pszichológus)

Nem vagyunk könnyű helyzetben. Mindannyian igyekszünk követni a társadalmi együttélés szabályait, ami tele van olyan kőbe vésett szerep-leírásokkal, amelyektől égbekiáltó hibát jelent eltérni. A világ ellentmondást nem tűrően kifejezi milyen az ideális anya, a megfelelő szerető, a jó háziasszony….Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket az elvárások közepette. Ezen felül még ott vannak a mikrokörnyezetünk tagjai – család, kollégák, barátok – és ha még nekik is próbálunk teljességgel megfelelni, egy idő után elfáradunk ebben és akár pszichológiai problémákkal is számolhatunk. A megfelelési kényszer a depresszió melegágya, ezért jobb minél hamarabb megszabadulni tőle. Nézzük, hogyan lehetséges ez:

Te vagy a legfontosabb!

Amikor próbálunk megfelelni, azt közvetítjuk magunkról, hogy mindenki más érzései, szükségletei és gondolatai fontosabbak, mint a sajátjaink. Pedig a jólétünkről rajtunk kívül senki más nem gondoskodhat és nem is fogja senki más megtenni helyettünk azokat a lépéseket, amiktől jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy megfelelési kényszeres önzőnek érzi magát, ha a saját szükségleteit helyezi előtérbe. Pedig ez a kulcs, az első és talán a legfontosabb! Életünkben elsősorban saját magunkért vagyunk felelősek, ezért helyezzük magunkat a fontossági lista legtetejére. Ehhez szükséges önbizalmat épiteni és önismeretet gyakorolni, mivel ha rendekezünk egy stabil személyiséggel, kevésbé sodródunk el a más emberek igényeinek kielégitése felé…Csak egy nagyon egyszerű és szemléletes példa: Psychology Today cikke szerint a megfelelési kényszerrel küzdők egy nagyinál tartott lakmározás során képesek akár többet enni, mint amennyi jól esik nekik, mert tudják, hogy ezzel boldogabbá teszik a nagymamát. Beszédes, ugye…?

Áss mélyebbre

A felnőtt személyiségünk kialakulásának első lépcsőfoka, hogy feltárjuk a múltbéli sebeinket és megismerkedjünk velük. Hogy honnan erednek, mikor és kitől kaptuk őket és a legfontosabb: milyen hatással vannak a jelenlegi életünkre. Ha gyerekkorodban érezted úgy, hogy alkalmazkodnod kell a felnőttek igényeihez és csak akkor felelsz meg, ha mindig ’jó gyerek’ vagy, akkor valószínűleg a mostani életedben is rendkívül függsz mások véleményétől. Ugyanez igaz egy iskolai kiközösítésre vagy otthoni erőszakra is: ha sokat bántottak minket a múltban megtanuljuk, hogy a jobb bánásmód legjobb reménye az, ha mindig másoknak tetsző módon viselkedünk. Ez csak néhány példa, ami gyökere lehet ennek a magatartásnak, a lényeg, hogy kutassuk fel a megfelelési kényszer gyökereit és okait a lelkünkben. Ehhez bátran kérjük egy pszichológus segítségét, kétségtelenül nem mi leszünk az első ilyen gonddal küzdő páciens…

Kell az az önismeret

Ha folyamatosan mások elvárásainak rabságában élünk, elcsendesedik a saját belső hangunk és nem könnyű visszatalálni hozzá. Nagyrészt azért kerülünk ebbe a csapdába, mert attól tartunk, hogyha nem próbálunk meg mindenkinek megfelelni, akkor nem fognak szeretni és elfogadni. Érdemes ilyenkor feltenni a kérdést: Milyen elvárásaink vannak saját magunkkal szemben? Ez az igény/magatartás/cselekedet vajon belőlünk fakad, vagy a család/kollégák/partner elvárása? Fontos ez igazán NEKEM? Meg akarom tenni azt, amit elvárnak tőlem? Nélkülözhetetlen kérdések, amik a boldog és önazonos élet felé vezetnek. Egy terapeuta segítségével közösen felépíthetjük azt a szellemi erőt, amelyre szükségünk van az általunk kívánt élet kialakításához. Ha szilárd önismerettel rendelkezünk, saját személyiségünk újra előtérbe kerülhet és ahhoz igazíthatjuk viselkedésünket, megszabadulva ezzel a megfelelési kényszertől. Más módszerekkel is közelebb kerülhetünk önmagunkhoz: meditáció, természjárás, sportolás, új hobbik felfedezése, önismereti könyvek…és akármivel folytatódhat a lista, ami közelebb hoz a saját érzéseinkhez és gondolatainkhoz.

Hol vannak a határok?

Megfelelési kényszerrel küzdőként talán a legnehezebb dolog nemet mondani. Hajlamosak lehetünk úgy tenni, mintha mindenkivel egyet értenénk, mert elképesztően félünk a konfliktusoktól és a saját véleményünk felvállalásától. Hiszen ha nem segítünk vagy nem értünk egyet, akkor biztosan nem fognak szeretni.…De mi történik akkor, ha két ellentétes véleménnyel találjuk szembe magunkat? Akkor kivel fogunk egyetérteni? Ebbe bele lehet zavarodni…
Ez a probléma kéz a kézben jár az állandó bólogatással, azzal, hogy mindig a másik rendelkezésre állunk, még akkor is, ha már szétszakadunk a sok teendő közötti rohangálásban. Hiszen ekkor érezhetjük úgy, hogy szeretnek és elfogadnak. Hogy szükség van ránk. Ez azonban csak hamis érzelmi kötelék, mivel a számunkra fontos embereknek tisztelniük kell a határainkat és nem várhatják el tőlünk, hogy mindig ugrásra készen álljunk. Ugye ismerős a helyzet, amikor egy kollégánk ránk bíz egy számunkra nem túl kedves feladatot (ami ráadásul nem is a mi felelősségi körünkbe tartozik), és egyből rávágjuk, hogy rendben? És ahogy kimondjuk, már meg is bántuk…. Csak haragszunk a munkatársra, magunkra, az egész világra. Ha tudjuk magunkról hogy hajlamosak vagyunk erre, soha ne hozzunk azonnali döntéseket! Mindig legyen ott a tarsolyunkban a klasszikus „Térjünk vissza rá”, vagy „Még átgondolom” frázis. Ezzel időt nyerhetünk és megkímélhetjük magunkat a csak kötelességtudatból elvállalt feladatoktól. A nemet mondás képességét is fokozatosan, kis dolgokkal kezdjük el, és megfelelési vággyal nem fog menni egyből direkt módon közölni a rettegett szócskát. Ezért mindig találjunk olyan alternatívákat, amelyek számunkra is megfelelőek. Például ha megkérdezi a szomszéd, hogy átmegyünk-e este 8 órakor segíteni a garázs kipakolásában, ajánljunk fel neki egy hétvégi időpontot, amikor jobban ráérünk.

Engedd ki az érzéseidet

A más emberek véleménye szerinti működés azért is káros, mert a saját érzéseinket nemhogy képviselni nem tudjuk, de sok esetben fel sem ismerjük őket. Elzárva lapulnak a lelkünk legaljára temetve, hogy semmiképpen ne bukkanjanak elő. Meghatározó pillanata lehet az életünknek, amikor rájövünk: lehetünk dühösek másokra. Lehetünk szomorúak is, sőt csalódottak és irigyek is. Ettől válunk emberivé és a negatív érzéseink elfolytása még fizikálisan is megbetegíthet minket. Ha folyamatosan csak megfelelünk a társadalom elvárásainak, felgyülemlenek bennünk a ki nem mondott szavak, aztán törvényszerűen eljön majd a robbanás pillanata… Amikor már nem bírjuk tovább a terheket. Általában ilyenkor van egy nagy jelenet, ami után meg a bűntudat emészt minket. Ha megtanuluk folyamatosan kommunikálni az érzéseinkről, ez nem történhet meg velünk. Ráadásul nem is lehet hiteles és őszinte kapcsolatot kialakítani az emberekkel, hacsak nem vagyunk hajlandóak néha megszólalni és kimondani, ha megbántottak, vagy mérgesek vagyunk. Nagyon fontos még elfelejteni a kell és a muszáj szavakat, ha nem akarunk rejtett agresszióval és frusztrációkkal küzdeni. Ha valamit csak kötelességből tennénk meg, azzal csak újra belépünk a megfelelés ördögi körébe.

Légy résen!

Először is: ne törődjünk mások véleményével. Persze, ha ez ilyen könnyű lenne, akkor egy mentálisan sokkal egészségesebb társadalomban élnénk. Ha már legalább azt megnézzük, hogy kinek a véleményére adunk, fél siker. Minden ember szubjektív módon látja a valóságot, ahogy minket is. Csakis véleményt formálhatnak rólunk, amit soha nem szabad tényként kezelni!
Másodszor érdemes elgondolkozni, hogy viselkedésünk csak alapvető kedvesség vagy már alárendeltség kategóriába tartozik. Igen, a megfelelési kényszereseket a környezetük a világ legjólelkűbb és legsegítőkészebb emberének írja le. Csak sajnos ezzel lehetővé teszik másoknak, hogy kihasználják őket és nagyon fogékonyak az érzelmi manipulációra…Az emberek egy csoportja pedig kifejezetten vadászik az állandóan megfelelőkre és eszközként használja őket a benne lévő űr betöltésére. Figyeljünk oda arra, hogy kölcsönös, egyenrangúságon alapuló kapcsolatok vegyenek körül, ahol nem mi igyekezünk folyton, hogy a másik fél igényeit kielégítsük. Ha pedig ez a helyzet, akkor mérgező kapcsolatban ragadtunk és érdemes azonnal kilépni ebből a saját lelki egészségünk érdekében…

Kattints ide, ha jobban elmerülnél a pszichológiai témákban!