spot_img

Hiperkarma napidalok nagykoncert az Akváriumban

-

Article Top Ad (AdSense)

A minden magyar zenerajongó számára jól ismert előadók éneklik azt a 22 dalt, amit a szívükhöz legközelebb állónak éreznek. Valódi zenei csemegére számíthatunk tehát, és mivel csupán ez az egyetlen alkalom van betervezve, aki csak teheti, semmiképpen se hagyja ki!

PÉTER

A dalírás számomra a tökéletes állapot, Bérczesi Robi barátom pedig a tökéletes dalszerző.

Életem egyik legmenőbb kalandja a NAPIDAL SZIÁMIVAL 365+1. (Köszönöm azt is, hogy megkaptam érte „Az év könnyűzenei eseménye” Artisjus-díjat.)

Ez a koncert evvel a szereplőgárdával az abszolút dalszerzői csúcsesemény a pályámon.

Egy szökőéven át minden áldott nap kitaláltam egy dalt, megírtam a szövegét, kitettem róla a videót a csatornára. Elmondtam, hogy bárki megzenésítheti, és vártam.

Rengeteg (ezeregyszáznál több) szuper dal jött, de mindennek a teteje a Bérczesi Róberttel közösen, együtt ülős session-ökön alkotott 97(!) dal, amelyekből most készül a második lemez.

Az elsőről például a Jóember című high-lightot elképesztően sokan szerették, néhány dalt sikerrel játszik már a HIPERKARMA és a Sziámi AndFriends is, élőben azonban most kerül sor ennek a repertoárnak a koncentrált ősbemutatójára, méghozzá a kedvenc énekeseinkkel és zenészeinkkel.

Kifogtunk a karanténon, Robi barátom azóta is tisztán és sikeresen él és dolgozik, és most élőben is megszólal a huszonkét kedvencünk.

A koncertre könyvben is megjelennek a NAPIDALOK: napidaloksziamival.hu
És fizikailag is megjelenik rá az első CD.

Várunk

Müller Péter Sziámi

Fotó: Thuróczy Szabolcs – Napidalok kötet

ROBI

A dalírás számomra is a tökéletes állapot, Müller Péter Sziámi pedig a tökéletes alkotótárs.

Több mint húsz éve vagyunk már barátok, és többek között ő volt az az ember, aki az életem nehéz és sötét időszakaiban mellettem állt, olyankor, amikor rajta és a családomon kívül szinte mindenki más lemondott rólam és elfordult tőlem.

Miután 2020-ban sikerült megszabadulnom a kábítószerek démoni szorításából, csatlakoztam Péter NAPIDALOK-projektjéhez, és a felkérésére több más pályatársamhoz hasonlóan én is megzenésítettem egy dalszövegét, mégpedig az „Ereklye” címűt, ami annyira könnyen ment és olyan jól sikerült, hogy ezen felbuzdulva a következő egy év során további 97!) Napidalszövegből kerekítettem dalt, és a közös munkamóka minden percét élveztem. Azóta se álltunk le, mindjárt meglesz a 100.

2021. december 12-én, Péter születésnapi ajándékaként megjelent az „Én meg az Ének : Napidalok” című tizenkét számos album, majd ezt követően 2022. október 16-án a „Varázshegy” című single, amelynek különlegessége, hogy ezt a szöveget Péter egyenesen nekem, hozzám és rólam írta. <3

A következőkben 2022. december 24-én fog napvilágot látni a tizennyolc fős all stars kórussal megerősített karácsonyi Napidal, az „Óvni Foglak”, majd 2023 tavaszán a második Napidalok album, a „Képzeld Magad!”, amely egy duettlemez lesz, vagyis mindegyik dalát más és más, számomra kedves vendégénekessel fogom majd előadni.

Az április 19-i Akváriumos nagy NAPIDALOK KONCERT egy egyszeri eseménynek van betervezve, úgyhogy akit érdekelnek ezek a dalok ezeknek a csodálatos előadóknak a tolmácsolásában (és a HIPERKARMA zenekar kíséretével), azok semmiképpen se hagyják ki ezt az eseményt, hiszen ki tudja, hogy lesz-e holnap?

Peace

BéRCZeSi RóBeRT

ZENESZERZŐ:
Bérczesi Róbert

SZÖVEGÍRÓ:
Müller Péter Sziámi

ÉNEKESEK:
Péterfy Bori
Beck Zoltán
Bérczesi Róbert
Leskovics Gábor
Lovasi András
Meszes Balázs meszka
Molnár Tamás
Müller Péter Sziámi

KÍSÉR A HIPERKARMA ZENEKAR:
Hámori Benedek – dob
Szöllössy Kati – basszusgitár
Kis Tibor Sztivi – szólógitár
Baka Rebeka – vokál

KÜLÖNLEGES VENDÉGEK:
Kirschner Péter – szólógitár
Baka Rebeka – vokál, ének
Wéber Zsuzsi – ének
Lee Olivér – ének

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!