spot_img

Fülledt és izgalmas jelenetekkel indít a kísértések kora

-

Article Top Ad (AdSense)

Ízelítőt kapunk abból, hogy milyen lesz a sárkányok és hattyúk viadala a Tündérkertben, ugyanis megérkezett a 2023-as év legjobban várt sorozatának első teasere.

Az ifjú erdélyi fejedelem, Báthory Gábor, hadjáratáról visszatérve sem nyugodhat, hiszen folyamatosan konfliktusokkal és politikai cselszövésekkel kell szembenéznie. Ebben legfőbb partnere mentora, Bethlen Gábor, aki már gyerekkora óta követi Báthory sorsát. A fiatal uralkodó – korának rocksztárjaként – azonban nem csak a csatatéren és a politikában vehemens, a testi gyönyörök habzsolásában sem ismer határokat. Báthory minden útjába kerülő nőt meghódít, legyen szó asszonyról, lányról vagy cselszövő özvegyről. A nagylángon égő fejedelem azonban még nem is sejti, milyen hatalmi játszmák, politikai cselszövések és veszélyek leselkednek rá a kísértések korában.

A különleges látványvilágú, 8 részes történelmi politikai thrillerben, Báthory Gábor szerepében Katona Péter Dániel száll harcba Erdélyéért, a női szívekért és persze a nézők kegyeiért, míg atyai mentorát, Bethlen Gábort Bokor Barna játssza. A Tündérkert gyönyörű asszonyait Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata, Szomosi Zsófi, Balsai Móni és Parti Nóra alakítják, mellettük Kálloy Molnár Péter, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc, Pál D. Attila, Dimény Levente és Németh B. Kristóf tűnik fel. A nyolc részes sorozatot Madarász Isti rendezi, a vezető operatőr Garai Gábor. A produkciót a Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producer páros jegyzi. A Tündérkert a Megafilm és a MTVA koprodukciójában készül és 2023 őszén látható majd a televízió képernyőjén.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!