spot_img

„Férfias szakmában dolgozom” – Lábas Viki a női energiákat ünnepli az év legnagyobb Margaret Island koncertjén a Budapest Parkban

-

Article Top Ad (AdSense)

Augusztus 6-án rendezik meg az év legnagyszabásúbb Margaret Island koncertjét a Budapest Parkban, ahol debütál a legújabb daluk is.

Ráadásul még sosem hallott feldolgozásokkal, egyedi vizuállal és új merch holmikkal is készülnek a közönségnek. A női civil szervezetek és alapítványok bevonása mellett az eseményen három vendégelőadó, Solére, a Pandóra Projekt és Brenka is zenél majd a színpadon, hogy együtt ünnepelhessék a sokszínűséget. 

Az elfogadás, az összekapcsolódás és a békében együttélés jegyében született meg a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiváljának ötlete, amit augusztus 6-án tartanak meg a Budapest Parkban. A csapat három előadó, Solére, a Pandóra Projekt és Brenka közreműködésével a sokszínűséget, illetve az olyan feminin energiákat ünnepli, mint a kreativitás, a lágyság, az összefogás, az odafigyelés vagy az empátia. „Mindenkiben van női és férfi minőség. Én magam is férfias szakmában dolgozom. És bár egyik oldal sem jobb vagy rosszabb a másiknál, mégis azt látom, hogy a férfi energiák nyughatatlansága az, ami leginkább közrejátszhat a háborús- és válsághelyzetek kialakulásában” – vallja a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki.

Ezért a zenekar úgy gondolja, talán még soha nem volt olyan fontos, hogy megmutassák, mekkora ereje van a hasonló elveket valló emberek összetartásának, mint most. „A Margaret Island egy olyan erős közösséggé formált minket, aminek a közönségünk is a szerves részét képezi. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy nem is valósíthatnánk meg jobbkor a Flower Power minifesztivált, amit valójában már évek óta terveztünk” – mondják. A több mint másfél órás nagykoncert során a nagy Margaret Island klasszikusok mellett sosem hallott tematikus dalok is felcsendülnek, köztük Lábas Viki egyik fő inspirációjának, Janis Joplinnak egyik száma is. Emellett szeretnék, ha teret adhatnának azoknak a tehetséges feltörekvő női előadóknak, akik az utóbbi években jelentek meg a popszakmában, ezért invitáltak meg három vendégelőadót is a színpadra maguk mellé. 

A résztvevőktől pedig azt kérik, ha tehetik, érkezzenek korán, hiszen eseménydús délutánra számíthatnak. „Öltözzetek úgy, mintha fesztiválra készülnétek, tűzzetek virágot a hajatokba! Ünnepeljétek velünk a sokszínűséget! A lényeg, hogy merjetek önmagatok lenni és szabaduljatok fel” – üzeni a Margaret Island mindenkinek. Sőt, a legelső érkezőknek meglepetés ajándékkal kedveskednek.

A zenei programok mellett augusztus 6-án több, női egészséggel, női jogokkal és érdekképviselettel foglalkozó civil szervezet és alapítvány is beköltözik a Budapest Parkba, akik színes programokkal, játékokkal és izgalmas beszélgetésekkel várják a közönséget a civil faluban. A meghívottak listáján olyan szervezetek találhatóak, mint a Mályvavirág Alapítvány, a Női Egészségért Alapítvány és a NANE: Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület. A résztvevők a helyszínen adományokkal is segíthetik a szervezetek munkáját, akik jelképes ajándékokkal köszönik meg a támogatásokat. Az esemény sokszínűségét és üzenetét tehát kiválóan tükrözi a szerteágazó program és a sokrétű zenei felhozatal.

Az este menetrendje:

18:00 Kapunyitás

18:00 Brenka

18:35 Pandóra Projekt

19:20 Solére

20:10 Margaret Island


18:00-20:10 között interaktív installációk, játékok és beszélgetések a Dzsungel színpadnál.

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/298671172245737/

Jegyvásárlás: https://jegy.budapestpark.hu/margaret-island_0806_e

Sűrű hétvégét ígér a Plázs

Szegeden próbál tovább a Chicago

 

 

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!