spot_img

Ezért fogyasszunk nyáron is kollagént

-

Article Top Ad (AdSense)

Ugyan a nyári hónapokban az önfeledt kikapcsolódásé a főszerep, a bőrünk nem pihen. Az erős nyári napsütéssel szemben fontos, hogy megfelelően támogassuk a bőrünk védelmét. Hogy ne sérüljön tartósan és veszítsen túlzottan a víz-és zsírtartalmából, a fokozott fényvédelem és a megnövelt folyadékbevitel mellett kiemelt figyelmet kell fordítanunk a belső védelemre is – szakértő tippjeivel.

Hatékony belső védelem

A szükséges tápanyagok belső pótlása rendkívül fontos ebben az időszakban, ugyanis a megfelelő vitamin, nyomelem és ásványi anyag raktárak feltöltésével nem csupán a bőr felületi védelmét, ellenálló képességét erősíthetjük, hanem tartósan segíthetjük a sejtek egészségét is.

„Az erős napsugarak hatására sajnos csökken a szervezet kollagén termelése, az UVA sugarak a bőr belső építőköveit, például a kollagén és elasztin rostokat is bomlasztják. Így a bőr általános állapota idővel egészségügyi és esztétikai szempontból is romlásnak indul, veszít a rugalmasságából, megjelennek a ráncok. Emiatt nagyon fontos, hogy belsőleg megfelelően pótoljuk a kollagént, megelőzve a komolyabb problémák kialakulását” – mondja Katus Attila edző, életmód-tanácsadó és táplálkozási szakértő.

Kollagénnel a külső-belső fiatalságért

A kollagén a szervezünket alkotók fehérjék 70%-át képezi és a kötőszöveteink mindegyikében fellelhető. Ezért is kiemelten fontos a szerepe a porcok, a csontok, és az ízületek védelmében, így a könnyed mozgás megőrzésben is.

Rendszeres fogyasztása tehát nem csupán az UV-káros hatásai ellen nyújthat segítséget, de bőrünk hidratáltabbá, feszesebbé válhat és csökkenhet a ráncok mértéke is. Továbbá segíthet a narancsbőr leküzdésében, sőt a hajunk és a körmeink is meghálálják, ha megfelelő mennyiségben szedjük.

Hogyan pótoljuk a kollagént?

Érdemes belsőleg feltölteni a kollagén raktárakat, ehhez pedig minden esetben megfelelő és biztonságos forrásból származó kollagén peptideket tartalmazó készítményt fogyasszunk. Mivel a kollagén a C-vitaminnal együtt hasznosul a legjobban, ezért a javasolt a C-vitamin bevitelünkre is megfelelő figyelmet fordítani a kollagén fogyasztása mellett.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!