spot_img

Európa legrangosabb kortárs épületei között a Puskás Aréna

-

Article Top Ad (AdSense)

Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A Mies van der Rohe építészről elnevezett elismerést olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) által tervezett Puskás Aréna Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális sportlétesítménye.

A Ludwig Mies van der Rohe-ról elnevezett díjat 1988-ban adták át először, hogy a kortárs építészet területén születő legkiemelkedőbb európai projekteket is kitüntessék. A független európai zsűri által odaítélt elismerést eddig olyan neves építészek tervei nyerték el, mint Peter Zumthor, Zaha Hadid vagy David Chipperfield.

A díj kiválasztási folyamatában a Puskás Aréna bekerült a második fordulóba, mellyel hivatalos jelöltté vált. A Mies van der Rohe-díj esetében a hivatalos jelölés már olyan elismerésnek számít, mint a filmek esetében az Oscar-jelölés.

„Akkor tudunk egyedit alkotni, ha a jövőbe mutató kortárs építészetet ötvözni tudjuk a múltból átemelt elemekkel” – mondta Skardelli György. A KÖZTI vezető építésze hozzátette: Komoly munka volt a hatvan évvel ezelőtti építészeti értékeket vegyíteni a 21. századi elvárásokkal.”

A Puskás Aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres városképformáló eleme a budapesti városszövetnek. A 208 000 négyzetméter alapterületű Puskás Arénát 3 év tervezés, majd 3 év építés után 2019-ben adták át.

A Mies van der Rohe-díj átadását hosszas kiválasztási folyamat előzi meg, az ütemezés a járványhelyzet miatt a megszokottól eltérő menetrenddel zajlik. A versenynaptár szerint idén év elején az első kör jelöltjei kerülnek nyilvánosságra (a 2018 és 2020 között épült projektek), 2021 szeptemberében pedig a második fázis jelöltjeit jelentik be (2020 és 2021 között épült projektek).

Az elmúlt évek során már jónéhány magyar kortárs épület került be a díj jelöltjei közé emelve a kortárs építészet rangját. A KÖZTI-nek nem ez az első jelölése, már Papp László Sportarénának is sikerült a hivatalos jelöltek közé kerülni.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!