spot_img

Elszaporodott az internetes bűnözés a távmunka alatt

-

Article Top Ad (AdSense)

Világszinten megnőtt a cégeket ért internetes támadások száma a járványügyi helyzet alatt – derül ki az ESG IT kutató- és tanácsadócég friss felméréséből. A rendkívüli helyzetben távmunkába költözött cégek ugyan többnyire zökkenőmentesen oldották meg az átállást, de az otthonról dolgozó kollégák eszközeinek védelme számos nehézséget okozott az IT-csapatoknak. Ma már kizárólag naprakész technológiával van esély minimalizálni a támadások sikerét – hívja fel a figyelmet a Panda Security.

Rákapcsoltak a hackerek, hogy kihasználják a világjárvány okozta technológiai sebezhetőséget a vállalati szektorban. A cégek közel kétharmada (63%) szerint ugyanis az átlagosnál több kibertámadási kísérlet zajlott ellenük ebben az időszakban – mutat rá az a frissen közzétett globális kutatás, amit az ESG világszerte 364 kibervédelmi és IT szakember megkérdezésével készített. A távmunkára átállásban jól vizsgáztak a társaságok, mintegy háromnegyedük (73%) állítása szerint sikerrel vette a biztonsági akadályokat, több mint egynegyedüket (27%) azonban váratlanul érték a nehézségek (a Panda Security májusban készített hazai körképe szerint a szervezetek 61%-a volt felkészületlen Magyarországon).

Az otthonról történő munkavégzés kapcsán a legnagyobb kihívást a dolgozók eszközeinek biztonsági beállítása (27%), a céges hálózathoz való védett hozzáférés megvalósítása (26%), valamint az adatforgalom és a dolgozók tevékenységének monitorozása (24%) jelentette. A kényszerű és váratlan home office zavartalan működésének biztosítása látványosan leterhelte az IT csapatokat. A tanulmány szerint több mint egyharmaduk napirendjét teljesen átírta (38%), és hasonló arányban számoltak be a szakemberek a munkamennyiség (32%) növekedéséről is. Közel negyedük véli úgy, hogy több stressz éri munkahelyén (23%), mint a vírushelyzetet megelőzően.

Fotó: Unsplash

„Világszinten milliós nagyságrendű a hiány kiberbiztonsági szakértőkből, így akár egy, a mostani globális járványhoz hasonló helyzet komoly terheket róhat a technológiai csapatokra. Ennek megfelelően a cégeknek külön figyelmet kell fordítani kollégáikra a kritikus időszakban. A hackerek cégmérettől függetlenül vadásznak potenciális célpontokra, ezért különösen a kisvállalkozásoknak, saját szakember-állomány híján, érdemes elgondolkodniuk azon, milyen alternatív megoldással tudják megoldani szervezetük és ügyfeleik adatainak védelmét” – mondta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója a kutatásra reagálva.

A megkérdezettek közel háromnegyede (72%) arról számolt be, hogy a járvány hatására hatékonyabb együttműködés alakult ki a cégnél a gazdasági, valamint az IT- és biztonsági vezetők közt. Többségük emellett arra számít, hogy munkahelye a járvány hatására magasabb vagy legalább akkora összeget költ majd kibervédelemre, mint az idei évben (61%). A válaszadók szerint a döntéshozók elsősorban a jogosultság- és hozzáférés-kezelés (62%), a végpontvédelem (57%), valamint a web és e-mail biztonság területein készülnek beruházni.

A kutatásból az is kiderült, hogy a szakemberek fele (50%) szerint az otthonról való munkavégzéssel újonnan megismerkedő kollégák IT biztonsági ismeretei, illetve képzésük szintje sem megfelelő.

Fotó: Unsplash

„Egy szervezetnek legalább akkora hangsúlyt kell fektetnie kollégái IT biztonsági képzésére, mint azt teszi például a tűz- vagy munkavédelem esetében. A cégek belső rendszerei gyakorta a saját munkavállalók figyelmetlensége vagy hanyagsága miatt kerülnek veszélybe, egyes esetekben a károkozás mértéke pedig többszörösen meghaladhatja a képzések és a védelmi megoldások költségeit” – tette hozzá Gölcz Dénes.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!