spot_img

Elkészült a Pfizer gyógyszere a covidra, sürgősségi engedélyezést kérnek

-

Article Top Ad (AdSense)

A Pfizer korábban befejezte a Covid-19 elleni, szájon át szedhető gyógyszer klinikai tesztelését,

A gyógyszer 89 százalékban csökkenti a kórházba kerülés vagy halálozás kockázatát az enyhe és közepes koronavírus fertőzéstől szenvedő betegek esetében.

   A kombinált kezelés a Paxlovid nevet kapja és napi kétszer három tablettából fog állni.
A Pfizer kérni fogja a szer sürgősségi engedélyezését az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóságtól (FDA), azt követően heteken vagy hónapokon belül várható döntés.
A Pfizer pénteken bemutatta 775 felnőtt beteg részvételével végzett vizsgálata előzetes eredményeit: azoknál, akik az új szert egy másik már ismert antivirális készítménnyel, a ritonavirral együtt kapták, egy hónap után 89 százalékkal csökkent a kórházba kerülés vagy halálozás kockázata azokhoz képest, akik placebót kaptak. A gyógyszert kapók kevesebb mint egy százalékának volt szüksége kórházi kezelésre és senki sem halt meg a kezelést követő 28 napban.
A kontrollcsoportban lévők 7 százaléka került kórházba és 7 haláleset történt.
„Reméltük, hogy valami különleges szerről van szó, de ritka, hogy egy gyógyszer csaknem 90 százalékos hatékonyságot mutat és 100 százalékos védelmet jelent a halál ellen” – mondta Mikael Dolsten, a Pfizer vezető kutatója.
A vállalat korábbi közlése szerint a PF-07321332 jelű gyógyszerjelölt egy fehérjebontó enzimgátló, amely megakadályozza a vírus szaporodását a sejtekben.  Az ilyen fehérjebontó enzimgátlók hatékonyak más vírusok, mint a HIV vagy a hepatitisz C ellen önmagukban is és más antivirális szerekkel kombinálva.
A vizsgálatban résztvevők nem kaptak oltást, enyhe és közepes koronavírus fertőzéstől szenvedtek, és egyéb egészségi problémák, például túlsúly, diabétesz vagy szívbetegség miatt magas volt náluk a kórházba kerülés kockázata. Az öt napon át tartó kezelést az első tünetek megjelenésétől számított 3-5 napon belül megkezdték náluk.
A Pfizer a mellékhatásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a jelentkező problémák aránya (20 százalék) hasonló volt a kontrollcsoportban jelentkezőkhöz.
A klinikai kísérletet megfigyelő, orvosszakértőkből álló független csoport javasolta a vizsgálat korai leállítását, ami megszokott eljárás, ha a korai eredmények ilyen egyértelmű előnyökről tanúskodnak.
Az eredmények felülmúlják a Merck & Co gyógyszeripari óriásvállalat molnupiravir nevű gyógyszeréét, amelyről az elmúlt hónapban bejelentették, hogy felére csökkenti a  halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a legalább egy kockázati tényezővel rendelkező koronavírusos pácienseknél. A gyógyszert már vizsgálja az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA).
A Pfizer azzal számol, hogy 2021 végéig több mint 180 ezer, 2022 végére legalább 50 millió doboz gyógyszert gyárt.
A vállalat vizsgálja azt is, hogy a gyógyszer használható-e súlyos Covid-19 kezelésére kockázati tényezők nélküli betegek esetében, valamint azt is, hogy koronavírus-fertőzés megelőzésére alkalmazható-e a szer.

MTI

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!