spot_img

Elindul az ötödik Kávéköltők irodalmi pályázat!

-

Article Top Ad (AdSense)

A kávézólánc 2023-ban ötödik alkalommal hirdeti meg versíró versenyét, a Kávéköltők pályázatot, amelynek tiszteletére a kávézólánc idén limitált példányszámú újsággal és a verseket megjelenítő pohármatricával is készül.

Az idei év pályázatának témája a Természet, amellyel a kávéház ismét egy fontos ügyre, a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet. A jelentkezéseket 2023. február 20 és március 24 között várják a szervezők. A verseny során a kávézólánc idén második alkalommal együttműködik a Fiatal Írók Szövetségével (FISZ), akik részvételi lehetőséget biztosítanak a nyertes számára, hogy részt vegyen nyári táborukban.

A Magyarországon az AmRest által üzemeltetett kávézólánc kiemelt figyelmet fordít a fiatal, helyi tehetségek támogatására és a szociális érzékenyítésre. A kávézólánc minden évben olyan témát választ irodalmi pályázatához, amelyen keresztül fontos, aktuális szociális-, társadalmi-, vagy környezetvédelmi kérdésekre hívja fel a figyelmet. A kávéház idén is egy, a helyi közösségek számára aktuális témában várja az irodalmi alkotásokat, amelynek mottója a Vissza a természethez!

A Kávéköltők pályázaton minden lelkes irodalmár részt vehet, egy magyar nyelven írt, nyomtatásban még meg nem jelent, illetve nyilvánosságra más formában sem hozott, maximum 4000 karakter hosszú irodalmi művel. A pályázati anyagot a jelentkezőknek legkésőbb 2023. március 24 éjfélig kell elküldeniük online dokumentumként és videóüzenetben, ahol a szerző adja elő a versét.

kavekoltok_1080x1920

Annak érdekében, hogy a fél évtizedes évfordulót megünnepelje a márka különleges kísérő promóciókkal hívja fel a figyelmet az irodalomra, a pályázatra, valamint az irodalom és a költészet szoros kapcsolatára.

A pályázat 2023. február 20-án indul és ezzel párhuzamosan a kávézólánc üzleteiben az elmúlt év pályázatának döntős verseiből részletek, és a Kávéköltők szakmai partnere, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által alapított Csáth Géza-díj két nyertesének, Terék Annának és Tóbiás Krisztiánnak a versrészletei kerülnek a kávézólánc pohármatricáira. A vállalat továbbá kiad egy újságot az irodalmi pályázat ötödik évfordulójára, amelyben többek között az elmúlt évek döntős versei, interjúk és cikkek olvashatók. Az újság a kávézólánc üzleteiben érhető el.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idén már ötödik alkalommal adhatunk lehetőséget kezdő irodalmárok számára, hogy bemutathassák munkáikat. Éppen ezért ebben az évben szerettünk volna a korábbi évek döntősei előtt is tisztelegni, így születtek meg a pohármatricák és az újság is, amelyek visszatekintenek az előző évek munkáira. – mondta el Kerek Fanni, a Starbucks hazai brand managere – A 2023-as Kávéköltők pályázaton keresztül a vállalat az irodalom segítségével szeretné felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, valamint az ember és a természet közötti kivételes kapcsolatra. A Starbucks olyan munkákat vár leendő pályázóitól, amik előtérbe helyezik a környezettudatosság és a zöld gondolkodás fontosságát.

A kávézólánc kezdeményezésével szeretné segíteni a költészet világában még kevésbé jártas, de lelkes hazai tehetségek kibontakozását, valamint támogatni az írás iránti szenvedélyüket és elkötelezettségüket, melyet értékes nyereményekkel is díjaz. A döntőbe jutott pályázók Starbucks ajándékcsomagot és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által felajánlott értékes könyvcsomagot nyernek, a kiírás győztese pedig részt vehet a FISZ irodalmi nyári táborában is.

A pályázatra beérkezett verseket immár ötödik éve Pion István, magyar költő, slammer, újságíró, szerkesztő értékeli, aki az esemény 2019-es indulása óta közreműködik szakértelmével. A zsűri 2022-ben két további taggal bővült, Csalár Bencével, nemzetközileg elismert divatújságíróval és kreatív szakemberrel, valamint Seres Lili Hannával, költővel, aki a pályázat szakmai partnerét, a Fiatal Írók Szövetségét képviseli.

Bővebb információ és a pályázat részletes leírása a Starbucks Instagram oldalán érhető el. A pályázatokat és a videókat a starbucks@flowpr.hu e-mail címre küldhetik el a jelentkezők március 24. éjfélig.

Növényi tejjel készült kávékülönlegességek

Nívós díjat nyert a kávézólánc

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!