spot_img

Egyre fiatalabbakat is érint a melanóma

-

Article Top Ad (AdSense)

Míg korábban a bőrrák és a melanóma az idősek betegségének számított, ma már egyre gyakoribb a huszonéves és harmincas korosztály körében is. A bőrrák időben szűrve és felismerve jó eséllyel kezelhető.

Nem minden bőrkinövés anyajegy

Nem minden bőrünkön lévő növedék anyajegy, annak ellenére, hogy ezeket a köznyelvben valóban így hívjuk. Az anyajegyek lehetnek velünk születettek, illetve folyamatosan keletkeznek életünk folyamán, főként gyermek- és serdülőkorban. Méretük változatos, azaz néhány millimétertől egy-két centiméter nagyságig terjedhetnek, színük általában barna, lehetnek sima felszínűek, laposak vagy félgömbszerűen előemelkedők. Dr. Kalas Diána, az Affidea Magyarország bőrgyógyásza elmondta: „Orvosi szempontból mi azokat a képződményeket nevezzük anyajegynek, amelyek melanocitákból, azaz a pigment sejtekből alakulnak ki. Ezektől megkülönböztetjük azokat a bőrkinövéseket, amelyek egyéb bőrsejtekből alakulnak ki, például a kötőszövetekből, érszövetekből, a hámsejtekből vagy éppen az immun sejtekből.”

Fontos az önvizsgálat és az évenkénti bőrrákszűrés

Az anyajegyek száma genetikailag meghatározott, ugyanakkor ezzel kapcsolatban Dr. Kalas Diána felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években, a fiatalabb generációk körében megnövekedett az anyajegyek száma. Ennek hátterében részben a genetika, részben pedig a megnövekedett káros UV terhelés áll: „Ne felejtsük el, hogy az anyajegyek csak jóindulatúak lehetnek. A rosszindulatú bőrkinövések már nem nevezhetőek anyajegynek. Az anyajegyekből származó elváltozások neve melanóma, a bőr felső rétegéből, a basal sejtekből alakulnak ki a bazaliómák, a rosszindulatú laphámrákok vagy spinaliómák, amelyek pedig a mélyebb rétegekből indulnak ki. A bőrön lévő növedékek, anyajegyek vizsgálata bőrgyógyászati szűréssel történik, de rendkívül fontos az is, hogy mindenki havonta végezzen önvizsgálatot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a páciensek saját maguk otthon nézzék át a teljes bőrfelületüket, hogy megjelent-e újabb anyajegy vagy folt a bőrön. Ezzel párhuzamosan, évente egyszer mindenképpen javasolt a szakorvosi, bőrgyógyászati szűrés is.

Fotó: Freepik

A leggyakoribb rosszindulatú daganattípus a bőrrák

Magyarországon a rosszindulatú bőrdaganatok számítanak a leggyakoribb ráktípusnak. Évente körülbelül 10 ezer férfinál és ugyanennyi hölgynél diagnosztizálnak bőrrákot, ebből körülbelül 10%-ra tehető a legveszélyesebbnek tartott melanóma részaránya. Dr. Kalas Diána hozzátette: „Bár a melanóma előfordulása folyamatosan növekszik és az is megfigyelhető, hogy egyre fiatalabb korban jelenik meg a betegség, mégis a halálozással járó esetek száma szerencsére csökken. Ez annak is köszönhető, hogy az emberek tudatosabban élnek, gyakrabban járnak bőrgyógyászati szűrésre, így sikerül még korai stádiumban felfedezni a melanómát, amikor még jó eséllyel műtéttel kezelhető.”

Fotó: Freepik

Ezekben az esetekben javasolt az anyajegyek eltávolítása

A rosszindulatú bőrelváltozásokat minden esetben műtéttel kimetszik, ugyanakkor némely esetben javasolt a klasszikus anyajegyek eltávolítása is. Elsősorban azokat az anyajegyeket javasolt eltávolítani, amelyeknél felmerül a melanóma gyanúja, de a páciensek sokszor szeretnék levetetni azokat is, amelyek rossz helyen vannak, tehát gyakori dörzsölésnek vagy sérülésveszélynek vannak kitéve. Az anyajegyek eltávolításánál szerepet játszhatnak esztétikai szempontok is. Az életünk folyamán folyamatosan alakulnak ki újabb és újabb anyajegyek a bőrfelszínen, amelyek számát az erős napfény kerülésével csökkenthetjük, valamint érdemes napvédőket használni és megfelelő ruházattal is védeni a bőrünket.

Megelőző céllal évente ajánlott a laborvizsgálat

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!