spot_img

Cukorbetegség gyermek- és tinédzserkorban

-

Article Top Ad (AdSense)
  • 2020-ban (az Egyesült Államokban) csaknem 9-szeresére nőt a kiskorú cukorbetegek száma az 5 évvel korábbi adatokhoz képest.

  • Az 1-es típusú kiskorú cukorbetegek száma évről évre 1,8%-kal nő, a 2-es típusú diabéteszes gyermekeké pedig 4,8%-kal.  

  • Egy 2013-as felmérés szerint a szülők mindössze 13% ismerte fel a cukorbetegség legfőbb tüneteit időben.

A cukorbetegség sajnos egyre gyakoribb jelenség a kiskorúak között is. Kialakulása a diabétesz típusától függően lehet örökletes, 1-es típusú, de leggyakrabban életmódfüggő, azaz 2-es típusú diabétesz. Az első általában 4 és 6, illetve 10 és 14 éves kor között alakul ki, de akár csecsemőkorban is előfordulhat. A második jellemzően később, 10-19 éves kor között jelentkezik, elsősorban elhízott fiatalok körében, akik elhanyagolják a testmozgást. Bármelyik is legyen, amellyel érintett gyermekünk, egy biztos, a legnagyobb segítség az, ha minél korábban sikerül felállítani a helyes diagnózist, hiszen a kezeletlen cukorbetegség olyan súlyos egészségügyi szövődményekhez vezethet, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések (szívinfarktus, magas vérnyomás, stroke), vagy a szem- és veseproblémák. 

diabetes
„fotó: Envato Elements”

De mire is kell odafigyelnünk? 

Azonnal forduljunk orvoshoz, ha gyermekünkön az alábbi tüneteket észleljük, mert cukorbetegségre utalhat: 

  • gyakori vizeletürítés (főként éjszaka) 
  • megnövekedett szomjúságérzet 
  • fáradtság 
  • hirtelen és indokolatlan fogyás 
  • nehéz sebgyógyulás 
  • szemszárazság, homályos látás 

A felsorolt tünetek esetében mindenképp végeztessünk vércukorszint vizsgálatot is. Sajnos nagyon sok gyermek cukorbetegségére – elsősorban az 1-es típusú diabétesz esetében – csak akkor derül fény, amikor már diabéteszes ketoacidózis alakul ki náluk. Ilyenkor az inzulinhiánynak köszönhetően felborult zsíranyagcsere következtében a ketonok (például az aceton) felszaporodnak a vérben, ami akár tudatzavart, eszméletvesztést okozhat, szélsőséges esetben pedig életveszélyes is lehet. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekek éves szinten körülbelül 1-10%-ánál alakul ki ilyen állapot, általában azért, mert ezek a gyermekek nem alkalmazták az inzulint vagy nem megfelelő mennyiségű inzulint kaptak. A ketoacidózis a 2-es típusú cukorbetegség estében ritkán fordul elő. Elsősorban inkább tinédzserek, fiatal felnőttek esetében jellemző, akik hirtelen étrendi kihágásokkal felborítják a szénhidrátok és zsírok lebontásának kényes egyensúlyát a szervezetükben. 

vércukormérő
„Fotó: Envato Elements”

Együttélés a betegséggel fiatal korban 

Amennyiben gyermekünket cukorbetegséggel diagnosztizálták a személyre szabott, egészséges étrend, a rendszeres testmozgás, valamit a kezelőorvossal felállított megfelelő kezelési mód meghatározása jelentősen hozzájárulnak a maradandó egészségkárosodás elkerüléséhez! A fizikai tünetek orvoslása mellett azonban fontos, hogy gyermekünket támogassuk a betegség lelki feldolgozásában, hiszen életük jelentős változáson megy át. Meg kell tanulniuk együtt élni a betegség gondolatával. A vércukorszint stabilan tartása miatt pedig sajnos sok minden tiltólistára kerül, ami szintén nagy lelki teher. 

cukorbetegség vércukormérés
„Fotó: Envato Elements”

Annak érdekében, hogy gyermekünk a lehető legkevesebb esetben szenvedjen hátrányt betegsége miatt, őt és környezetét – tanárokat, nagyszülőket, barátokat – alaposan fel kell készíteni, hogy mire számítsanak egy átlagos napon, illetve vészhelyzet esetén. Óriási segítség lehet például, ha minden fontos információt leírunk, ami szükséges lehet ahhoz, hogy gyermekünk a megfelelő ellátásban részesülhessen. Mutassuk meg többször is, hogyan kell a vércukorszintet ellenőrizni és az inzulint beadni, magyarázzuk el miből mennyit ehet, és vegyük át a hipoglikémia (alacsony vércukorszint) tüneteit is, illetve azt hogy, mi a teendő abban az esetben ha ez az állapot lép fel. Egy személyre szabott, írott „használati utasítás”, mely mindezeket az információkat tartalmazza, akár életmentő is lehet, amíg a gyermek nem tudja önállóan és PONTOSAN! elmagyarázni, hogy mire van szüksége különféle helyzetekben.  

A lényeg, hogy ne keseredjünk el, szerencsére a megfelelő óvintézkedések, terápia és életmódbeli változtatások mellett ma már együtt lehet élni ezzel a betegséggel, az életminőség romlása nélkül. 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!