spot_img

Budapest belvárosának érdekességei

-

Article Top Ad (AdSense)

A petrazworld.com útiblog szerzője nyáron turista volt a saját városában, ugyanis részt vett Budapesten egy belvárosi vezetett sétán. A 3 órás séta közben az idegenvezető sok érdekességet és különleges sztorit mesélt – ezek közül íme az abszolút 5+1 kedvenc:

  1. Budapest és a szerbek

Ki gondolta volna, hogy a Fővám tér egy mocsaras vidék volt és 1873-ban egy sóhivatal állt a tér szélénél? Ennek emlékét őrzi egyébként a Só utca, ami mellett még egy építkezésen látszik a régi városfal is. A Veres Pálné utca és arra merőleges utcái, mint a Bástya és Szerb utca valójában azt jelölik, hogy régen itt bizony városfal állt, illetve a XIX. század elején szerbek telepedtek le errefelé. Ékes példájaként még ma is áll a Tokolianum, amely 1838-ban épült fel és lett a szerb fiúdiákok iskolája, majd később a szerb kulturális élet központja. A hely fölött Tokoli popvic Szava mecénáskodott, innen ered a hely neve. Picit továbbsétálva, megtalálható a Szent György templom, amely ma szerb templomként működik, és miséket is tartanak szerb nyelven. Az egész hely nagyon misztikus, a templomot körülvevő kert falában például síremlékeket építettek be. Az épület oldalfalán pedig látszik az 1838-as dunai árvíz több méteres magassága.

Szerb templom
  1. Párisi udvar

A Veres Pálné utca végén, átsétálva a Ferenciek terén, a túloldalt található a Párisi udvar, amely sokáig elhanyagoltan álldogált a belvárosi forgatagban, mígnem a Mellow Mood nemzetközi szállodalánc meg nem vette.  2 két év alatt 42 restaurátor munkájának bevonásával alakították át az épületet szállodává. A csodás kerámia berakások mind Zsolnay majolika, amelyet hozzáértő kezek tudnak csak megjavítani és visszaadni eredeti pompájuknak. Már a kinti homlokzat is páratlan szépségű, hát még a belseje! Az eredeti épületet és a XIX. század elején érdekes megoldásnak számító passage kialakítást Pollack Mihály tervezte. Ő 1810-ben járt a francia fővárosban és ez olyan nagy hatással volt rá, hogy az épületet állítólag ezért kezdték Parisi udvarnak nevezni a köznyelvben.

A Parisi udvar és szállodaépülete
  1. Az egyetlen szilfa

A Gerlóczy kávézót és éttermet sokan ismerik nem messze a Pilvax kávéháztól. Azt azonban kevesen tudják, hogy a kávézó előtti, Kamermayer Károlyról elnevezett téren áll Budapest egyetlen szilfája. A XIX. század elején nagy vész pusztított, és az összes szilfa kipusztult a városban, kivéve ezt az egyet, amelyet azóta is nagy becsben gondoznak a téren.

A Gerlóczy kávézó előtt álló szilfa
  1. Március 15. tér és látnivalói

Képzeljük el, hogy a Március 15-ei tér az 1830-as években épület nélkül, puszta térként állt és vásárokat szerveztek ide a városlakók. A tér mellett még ma is áll a 100 éves étterem, ami már akkor fogadta a megfáradt vásárlókat egy finom ebédre. Az épület kissé megkopott azóta, de még ezen is egy emléktábla jelzi az 1838-as dunai árvíz szintjét. A tér másik oldalán áll a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templom, az egyetlen, amely 0-24 órában nyitva áll a hívők és a turisták előtt. A török időkben mecsetté alakították át, majd később lett újra keresztény templom. Ma már a tornyába fel is mehetnek a kíváncsiak és onnan nézhetnek át a budai oldalra.

Plébánia a Március 15. tér mellett
  1. Michael Jackson emlékfa

Az Erzsébet tér másik oldalánál, a Kempinski szállodával szemben áll egy különleges emlékfa, amely telis-tele van Michael Jackson, a néhai híres popkirály képével, fotójával. Vajon miért? A világhírű énekes 3-szor is járt Magyarországon; legelőször 1994-ben, a History albumának klipjét forgatta hazánkban és a rajongók e fa köré telepedtek le, hogy figyelhessék a popikont, aki ablakából kommunikált velük (sőt, állítólag ajándéktárgyakat is kidobott nekik). Halálakor, 2009. június 25-én a rajongói e fa köré gyűltek össze emlékezni a fantasztikus popsztárra.

Michael Jackson emlékfa

5+1. A 231 éves fa

A legkülönlegesebb sztori azonban a végére maradt. A szecesszió stílusban, 1907-ben a londoni The Gresham biztosítótársaság budapesti székházaként épült, ma már az 5 csillagos szállodaként működő épület előtti parkban ki hinné, hogy egy 231 éves fa áll, amely „szemtanúja” volt még Ferenc József koronázási ceremóniájának is?! Mennyi mindent átélhetett ez a fa, amelyet ma már támasztani kell, nehogy kidőljön!

A Gresham szálloda előtti park, a 231 éves fa otthona

A belváros rejtett kincsei című sétatúra a Beyond Budapest szervezésében történt, az idegenvezető Ladányiné Zemba Brigitta volt.

Ha kíváncsi vagy még több érdekességre Budapest városáról, akkor további izgalmas sztorikról olvashatsz a petrazworld.com oldalon.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!