spot_img

Bach-ot is kínál mindenkinek a Fény Utcai Piac

-

Article Top Ad (AdSense)

Új arculattal és izgalmas programok sorával várja látogatóit egész évben a Fény Utcai Piac.

Buda legkedveltebb piacán a hétvégi események közt  – mások mellett – gasztronómiai események, zenei előadások, design vásár teszi teljessé a programot, de lesz bringa- és pecabörze is – kinek, mihez van kedve.

Ambiciózus tervekkel, a hagyományos „piac” kereteiből kilépő, gasztronómiai, kulturális és egyéb más, közkedvelt programokkal tervezi az évet Budapest egyik legnépszerűbb, ikonikus piaca. A Fény Utcai Piac határozott célja, hogy a sokszínű árukínálata mellett ne csak a bevásárlás megkerülhetetlen centruma legyen, de új értelmet is adjon az ilyen jellegű közösségi tér “intézményének”. Ehhez igazodik a piac új arculata, melynek elemei a gondosan elkészített kézműves-, illetve házias termékeiből ihletődnek; az egyszerű, illusztrált gyümölcsök és zöldségek szabálytalan rendszere a piac és a közösség sokszínű és változatos egységére utal.

Már korábban is volt arra példa, hogy a “Zenélő piac” kezdeményezés keretében a kihelyezett közösségi zongorán spontán minikoncertek szórakoztatták az arra járókat. De a meglepetés akkor volt a legnagyobb, amikor a kerület díszpolgárként is tisztelt Presser Gábor ült a hangszer mellé, hogy megörvendeztesse játékával a nagyérdeműt illetve a Korda-Balázs páros is nagy sikerrel lépett fel a piacon.


A zenei programok továbbra is terítéken lesznek. Március 18-án például a piac is teret ad a Bach Mindenkinek Fesztiválnak. A fellépők között pedig Kossuth- és Liszt-díjas művészek és zeneiskolai növendékek lesznek, akik a klasszikus zenét minél szélesebb körbe szeretnék eljuttatni.

Teljesen más tematikával, de a tavaszt várva, március 19-én Budai Bringa és Horgász Börze költözik a Fény utcába. Főként kerékpár- és horgász-felszerelések adás-vétel-cseréje zajlik majd, de bemutatkoznak szakavatott botépítők, kézműves műcsalikészítők, műlégy kötők, bojlikészítők és úszófaragók is.

bicikli
Fotó: Pexels.com

A kortárs kézművességre nyitott közönséget pedig egyedi tervezői termékekkel és azok alkotóival várja majd a megújult piac. A Maker’s Market március 26-án indul – és tér vissza havonta – a Fény utcai piacra. Áprilisban pedig természetesen a Húsvét, a kalács és a sonka kapja majd a főszerepet otthoni kalácssütő versennyel, de lesz Pici Piac is baba-mama-gyerek designer vásárral, kapcsolódik majd program a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz, különleges design vásárt hoz majd az Anyák napja, az apukák pedig a nyár folyamán itt szurkolhatnak kedvenc csapataiknak az Európa Liga illetve a BL döntő meccseken izgulva.

INDUL a tavaszi étterem hét

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!