spot_img

Az UV sugárzás nemcsak nyáron jelent veszélyt

-

Article Top Ad (AdSense)

Az ultraibolya sugárzás kapcsán legtöbben a nyári időszakra és elsősorban bőrük megóvására gondolnak. Pedig az UV terhelés a téli hónapokban még a nyárinál is erőteljesebb lehet. Ezért a Magyar Látszerész Szövetség ismét az UV védelemmel ellátott szemüvegek és napszemüvegek viselésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Megfelelő védelem nélkül komoly szemészeti probléma (pl. korai szürkehályog) okozója lehet az az erős UV terhelés, amely életünk során ér bennünket. Ahogyan a bőrünk, úgy a szemünk védelméről is az év minden napján gondoskodnunk kell. Még a zordabb téli időszakokban is, mivel a felhők nem szűrik ki a káros sugarakat – arra csak a megfelelő szemüveglencsék képesek.

Ha már csúszol, késő: az autóvezetőknek még fontosabb a megelőzés

A hóról visszatükröződő fény az erősebb fényterhelésen túl extra mértékű ultraibolya sugárzást juttat a szembe, így téli sportolás vagy vezetés közben kiemelten fontos látásunk védelme. A szakember szerint nem szabad, hogy a borús napok magas száma bárkit megtévesszen télen. „A vezetés közbeni UV védelem a balesetmegelőzés szempontjából is nagy jelentőséggel bír – állítja Virányi János, gépjárművezető oktató, aki rendőrként sokat foglalkozott közlekedési balesetek okaival. – Egy káreseményhez képest a szemüveg ára jelentéktelen, ezért ne sajnáljuk a befektetést egy minőségi napszemüvegbe. Olyan modellt kérjünk az optikustól, ami torzításmentes, kiváló képalkotással bír, ugyanakkor szűri a káros és vakító fényeket. Egy ilyen szemüveggel nem fognak gondot jelenteni a visszacsillanások a vizes útfelületen, az éles szögben felbukkanó fénysugarak, illetve az sem, ha városi környezetben árnyékba fut az autós.” 

Fotó: Envato Elements

Mi ad megfelelő védelmet az UV sugárzással szemben?

Látásunk UV védelemére legkézenfekvőbb a napszemüveg, de az életvitelünkhöz, szemünk igényeihez leginkább illeszkedő darab megtalálása nem egyszerű a hozzáértő tanácsai nélkül. Célszerű tehát felkeresni egy közeli optikai szaküzletet, ahol garantáltan olyan személyre szabott megoldásokkal fognak szolgálni, amik a mai technológiai színvonalnak megfelelnek.

Fontos, hogy látásjavító szemüvegünk is legyen UV védelemmel ellátott. Azaz az a fényszűrő nélküli, színezetlen szemüveglencse is kapjon olyan réteget, amely a szembe jutó káros sugarak 100%-át szűri ki. Ahhoz, hogy a normál szemüvegünkkel is a napszemüveg által biztosított komfortérzetet kapjunk, válasszunk fényre sötétedő lencsét, felpattintható napszemüveg előtétet vagy dioptriás napszemüveget.

A gyerekek látásának védelméről se feledkezzünk meg! A prevenció és az edukáció gyerekkorban kezdődik, minél előbb megmutatjuk nekik az egészségtudatos viselkedést, annál inkább beépül majd a mindennapjaikba. A ma optikákban kapható gyerekszemüvegek pedig mind kényelem, mind biztonság szempontjából kiválóak, és a gyermek igényeire, életvitelére szabottak.

Fotó: Envato Elements

A párásodásra is van megoldás

Szintén a téli időszak kevésbé kellemes velejárója szemüvegünk párásodása, ami a maszkhasználattal állandó, bosszantó problémává vált. Kiemelten érinti ez azokat (például a futárokat), akik munkájuk során kénytelenek folyamatosan a hidegből melegbe mozogni. A szakemberek ezekre a speciális igényekre lencsére kenhető, permetezhető páramentesítő anyagokat és párásodást gátló bevonatokat ajánlanak.

Látásunk fontos, vigyázzunk rá és éljünk az optikai megoldásokkal, amelyek segítenek egészségünk megőrzésében és kényelmesebbé teszik mindennapjainkat! Ez az UV Extra kampány legfontosabb üzenete.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!