spot_img

Az Emberi Jogok Fotóalbuma – online fotókiállítás az Emberi Jogok Világnapja alkalmából

-

Article Top Ad (AdSense)

Minden évben december 10-én ünnepeljük az Emberi Jogok Világnapját, mert a második világháború borzalmait követően ezen a napon fogadta el 1948-ban az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Emellett az idei év azért is különleges a számunkra, mert idén 30 éves az Amnesty International Magyarország.

Ebből az alkalomból felkérték Claudia Küssel kurátort, hogy segítsen nekünk egy online fotókiállítást szervezni a Nyilatkozatban szereplő 30 emberi jogi köré. A Fortepan archívumából származó 30 képet a Nyilatkozatban szereplő 30 emberi jog mellé rendezték, és rövid kísérőszövegekkel látták el őket, hogy még közelebb hozzuk az emberi jogokat a kiállítás látogatóihoz.

A kiállítás megtekintőinek arra is lehetőségük van, hogy a kiállítás végén egy egyedi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata posztert is letölthessenek.

A kiállítás ezen a linken látogatható 2021 január végéig.

 

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!