spot_img

Partnerségre lép a Virtuózok és a Hard Rock Hotel Budapest

-

Article Top Ad (AdSense)

Hamarosan elkezdődnek a Virtuózok V4+ 2022-es évadának forgatásai, melynek központi szereplője a nemrégiben megnyílt Hard Rock Hotel Budapest lesz. A szálloda többek között biztosítja a Virtuózokban közreműködő sztároknak: Maestro Plácido Domingonak, HAUSER-nek, Matteo Bocellinek és Pablo Sainz Villegasnak, valamint a Virtuózok fiatal tehetségeinek pihenését, felkészülését.

Az együttműködésnek köszönhetően a Hard Rock Hotel Budapest július 10. és 23. között egyfajta közösségi térré alakul át. A kis virtuózok nem csak ugyanazt az ötcsillagos luxust és életérzést élhetik át, mint a zsűri tagjai és a mentorok, de folyamatosan próbálhatnak is a Hard Rock Hotel Budapest termeiben. A szervezők szeretnék, ha a Nagymező utcai épület a kultúra és a komolyzene fellegvára lenne erre az időszakra, s a zene szeretete összekötne mindenkit nemtől, kortól, zenei ízléstől függetlenül.

„Évről-évre azon dolgozunk, hogy a komolyzenét közelebb hozzuk az emberekhez oly módon, hogy fiatal tehetségeket ismertetünk meg a nagyközönséggel. Örömünkre szolgál, hogy 2022-ben új partnerünkkel, a Hard Rock Hotel Budapesttel azonnal megtaláltuk a közös hangot, a zene mindenen átívelő hangját, és együtt új szintre emelhetjük missziónkat. Neves, nemzetközileg elismert előadókkal, valamint műsorunk korábbi győzteseivel is találkozhat a közönség, emellett pedig a versenyzők és a világhírű zsűritagok, mentorok együtt is zenélhetnek, kötetlen és baráti hangulatban” – mondja Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere.

„A Hard Rock Hotel Budapest életében központi helyet foglal el a zene, így célunk, hogy különleges zenei és vizuális élményt nyújtsunk mindenki számára. A klasszikus zene hosszú és színes múltra tekinthet vissza hazánkban, de a múlt neves zeneszerzőin és muzsikusain túl büszkék lehetünk a jelenre is. Hiszünk a zene és a tehetség erejében, így a Virtuózok Produkció számunkra tökéletes partner. Büszkék vagyunk rá, hogy ez idő alatt kizárólag a szállodában elérhető egyedi élményeket nyújtunk a helyi és nemzetközi közönség számára. Sessions éttermünkben erre az időszakra hangolt, dedikált fogások és italok várják az érdeklődőket – hangsúlyozza Jakab Gábor szállodaigazgató.

Már javában zajlanak az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor nyolcadik évadának előkészületei, mely – az elmúlt két évhez hasonlóan – ezúttal is nemzetközi színtéren valósul meg. A Virtuózok Visegrádi Négyek+Szlovénia versenyzőinek részvételével zajló elődöntők és döntő a nyár folyamán elkezdődnek, melynek során a Virtuózok Produkció és a Hard Rock Hotel Budapest még színesebbé szeretné tenni a klasszikus zenélést. 

A nagyközönség számára is elérhető programokról a Virtuózok és a Hard Rock Hotel weboldalán és közösségi média oldalain lehet majd tájékozódni. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!