spot_img

A naplementében startolt el a tizedik Runway Run

-

Article Top Ad (AdSense)

Tizedik alkalommal startolt el szombaton a Budapest Airport jótékonysági futóversenye, a Runway Run. A repülőtér-üzemeltető a meghívásos alapon meghirdetett verseny többmillió forintos bevételét idén is jótékony célra fordítja. Ezzel immár tíz éve kitart a rendezvény szellemisége, az egyenlő esélyek támogatása és a közös sportolás öröme mellett. 

Immár hagyomány, hogy évente egyszer sportolók veszik birtokba a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárt I. futópályáját. Az év legkülönlegesebb futóversenye most még egyedülállóbb élmény volt; a 10. Runway Run 1042 indulója a naplemente hangulatos fényeiben állhatott rajthoz. Szintén hagyománynak számít, hogy a verseny nevezési díjaiból befolyt összeget a Budapest Airport jótékony célra fordítja; részben a sérült emberek integrált sportolását támogató SUHANJ! Alapítvány, részben pedig a leukémiás betegek gyógyulását célzó brit Anthony Nolan részesül az összegből.  

futóverseny

A különleges hangulatú versenyen idén is együtt futottak a Budapest Airport légiközlekedési szakemberei és meghívott partnerei, a légiközlekedési iparág, más nemzetközi nagyvállalatok, illetve a hatóságok képviselői és a SUHANJ! Alapítvány sportolói. 

bemelegítés

A futók bemelegítését Katus Attila személyi edző, világ-és Európa-bajnok sportoló segítette, majd a versenyzők 17 óra 30 perckor vághattak neki a választott távnak a lezárt I. futópályáján. A felnőtt indulók 5 és 10 kilométeres távok közül választhattak, míg a 6 és 15 év közötti gyerekek 1,5 kilométeres távon próbálhatták ki magukat. Az egyéni indulók közül az 5 kilométeres távon a női mezőnyben Gelencsér Gabriella (00:20:45), a férfiak közül pedig Csuka Balázs (00:17:42) bizonyult a leggyorsabbnak, a 10 kilométeres verseny végén pedig Votin Anna (00:42:04) és Petrus Oleksandr (00:36:20) állhatott a dobogó legfelső fokára. Díjazták a leggyorsabban célba érő látássérült, kézi meghajtású kerékpáros és futókocsis indulót is; ezekben a kategóriákban Osbáth Tibor (10 kilométeren 00:46:55), Schober László (10 kilométeren 00:27:36) és Dubóczki Sarolta (10 kilométeren 00:50:55) nyerték a versenyt.  

győztesek runway

A vállalati csapatok mezőnyének kategóriagyőztesei:

  • Üzleti szolgáltatások kategória: KPMG 
  • Repülőtéri kereskedelmi csapat kategória: SSP 
  • Repülőtéri hatóság kategória: Nemzeti Adó- és Vámhivatal 
  • Légitársaság kategória: Czech Airlines 
  • Repülőtéri csapat kategória: Budapest Airport 

A jótékony célra fordított támogatások összegéről a Budapest Airport a későbbiekben részletes tájékoztatást nyújt. 

A jubileumi Runway Run támogató partnerei: Airbus, Celebi, Credit Express, Heinemann, KPMG, Lufthansa Systems, Lufthansa Technik, Nutri8, PWC, SITA, Smarteq, SSP, Turkish Cargo, Z&Z. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!