spot_img

98 éve fedezték fel Tutanhamon sírját

-

Article Top Ad (AdSense)

A régészet valaha volt legnagyobb felfedezése, kétség nélkül Tutanhamon sírjának megtalálása volt. 98 évvel ezelőtt, 1922. november 4-én a dúsgazdag angol arisztokrata, Lord Carnarvon által megbízott Howard Carter tett, a régészprofesszor öt teljes évnyi keresés után – tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően – talált rá Tutanhamon fáraó sírhelyére.

Carter nyolc hosszú éven át kereste a hiányzó sírt. 1917-ben kezdte vizsgálni azt a munkástelepülést, aminek maradványai II. Ramszesz és VI. Ramszesz sírjai között húzódtak. Valójában kicsit arrébb, máshol akart kutatni, de ide kapott engedélyt. Utólag már látható: az első kapavágást ott ejtették, ahol 5 év múlva a legnagyobb felfedezés várta őket. A kutatási engedély aláírása alkalmával maga a nagy Gaston Maspero is kételyeinek adott hangot, hogy a Királyok Völgyében érdemes még új sírok után kutatni. Ahogy fogalmazott, ott már minden homokszemet háromszor átrostáltak.

1922-ben ezért Carter utoljára vonult a munkásfaluhoz, ahol az első évadot kezdte, és alaposan átvizsgálta VI. Ramszesz sírjának környékét, ahol addig az Egyiptomi Műemlék Felügyelőség kérésére nem kutattak. Lebontották a XX. dinasztia korabeli munkáskunyhókat, és november 4-én már előkerült az első nyom, egy tizenhat fokból álló lépcső, amely a Ramszesz sírjának közelében levő ókori munkáskunyhók maradványai alatt egy bevakolt ajtóhoz vezetett. Mögötte, a falon láthatóak voltak az ősi nekropolisz őrének pecsétjei, az utolsó válaszfalon pedig Nebheperuré (Tutanhamon koronázási neve) volt olvasható. Ma már tudjuk: Tutanhamon sírjának az volt a szerencséje, hogy a későbbi uralkodók munkásai éppen felette telepedtek meg, és vastag meddő- és törmelékrétegekkel borították be a bejáratot.

Carter 1922. november 24-én, Lord Carnarvon megérkeztével kezdte meg az ásatást, mely 3300 év titkát őrizte. Tutanhamon sírja a máig a leggazdagabb lelet, mely az ősi Egyiptomból származik.

A nagy sikerű Tutanhamon Kincse kiállítás megtekinthető a Király utca 26. szám alatt, melyet a kiállítás szervezői a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítottak 2021. január 10-ig.

 

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!