spot_img

74 éves lett Presser Gábor

-

Article Top Ad (AdSense)

 

1948 május 27-én született Presser Gábor, akinek nevét szinte mindenki ismeri, legyen fiatal vagy idősebb korosztály. Olyan dalokat köszönhetünk neki, mint a  Nagy Utazás, Ringasd el magad, a Neked írom a dalt és a Jóbarátok vagyunk című dal.

A Locomotiv GT együttes alapító tagja volt, az LGT volt az első magyar supergroup. Pályafutása elején az Omega számára, majd a LGT-nek is írt dalokat.

2003 végén a UNICEF Magyar Bizottság jószolgálati nagykövetté nevezte ki.

2020-ban elképesztő munkával megírta és összeszerkesztette pályafutásának eddigi legrészletesebb anyagát, amelyet Presser könyve címmel vehettek kézbe a rajongók. Elmondja, ő hogyan élte meg a „Presser-sztorit”. A személyes hangú életrajzi könyvből új megvilágításba kerültek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshettünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashattunk a „barátok és ellenségek” közt, munkával eltöltött több mint 50 évről.

A Kossuth – és Erkel-Ferenc díjas előadóművészt, Vígszínház zenei vezetőjét így köszöntötte színháza a közösségi-oldalán.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!