spot_img

Szerelem COVID idején – A járvány átrajzolta az érzelmeket

-

Article Top Ad (AdSense)

Sajnos úgy néz ki, a járvány egyáltalán nem kedvez a szerelemnek. Vagy, ha mégis, akkor nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy az összezártsággal és az ebből adódó feszültségekkel képesek legyünk megküzdeni. 

Krízishelyzet idején sokkal kiszolgáltatottabbá válunk a körülményeknek, hiszen olyan alapvető jogunktól foszt meg minket, mint a szabadság. Márpedig a Covid-járvány idején tapasztalt korlátozások éppen ezt okozzák, ami hatással van az életünk minden területére, de legfőképpen arra a szűk közegre, amiben élünk: legyen az család, vagy párkapcsolat. 

Egy kapcsolatban kell az, hogy ne árasszuk el a másikat, hiszen ez is a tisztelet része. Tudni kell, hogy hol találjuk meg azt a mértéket, amikor nem vagyok sok, nem vagyok teher, hanem egálban vannak a dolgok, hiszen sok feszültséget előhozott ez az időszak. Nehézségek idején a külvilág egyéb ingerei jobban tudják terelni a figyelmet. Egy ilyen helyzetben éppen ezek szűnnek meg. Ha a kielégülésem forrása mindig ott van a szemem előtt, akkor hogyan marad meg az étvágyam – teszi fel a költői kérdést Barkász Heléna klinikai szakpszichológus, aki egyebek mellett erre is megadja a választ a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsor legújabb adásában. 

Ezek szerint tehát az egyik kihívása az összezártságnak éppen ennek a vágynak a fenntartása, vagy újra élése. És mivel egyre hangosabban konganak a harangok arra vonatkozóan, hogy ismét számíthatunk korlátozásokra a járvány negyedik hulláma idején, érdemes már jó előre felkészülni és tudatosan kezelni ezt az időszakot. Ráadásul az egyre jobban kibontakozó digitális világ, ahol elveszni látszik a romantika, a randevúzás izgalma és egyáltalán, annak megvalósítása, közel sem kedvez a szerelemnek. Ennek pedig leginkább elszenvedői a fiatalok, akik most élnék meg annak minden bizsergető pillanatát. Pedig a most tinédzser generációban igencsak benne van a vágy, az egymásra találásra és a boldog párkapcsolat kialakítására, mégis egyre nehezebben tudnak kapcsolatot létesíteni. 

A digitális világ térhódítása a fiatalok elé újabb kihívásokat gördített, amit igyekeznek nagyon jól megugrani. A kérdés inkább az, hogy a tartós közös út mennyire tud majd megvalósulni – mondja a szakember. A nagyobb baj, hogy a modern világ trendje a szingliség, pedig evolúciósan belénk van kódolva a társas lét. Kutatások kimutatták, hogy tovább is él az, aki kapcsolatban van. Akkor mégis hogyan találhatunk vissza egymáshoz? Erre a kérdésre is kerestük a választ a #nofilter – Nők, filter nélkül legutóbbi beszélgetésében. A műsor meghallgatható szerdánként 19 órakor a Spirit FM-en, bővített változatban pedig megtekinthető Köböl Anita Youtube-csatornáján.   

 

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!