spot_img

Szenvedélyes Kaland a József Attila Színházban

-

Article Top Ad (AdSense)

A József Attila Színház Stúdió színpadán 2022. október 7-től megtekinthető Márai Sándor Kaland című műve. Ez a kaland nem hétköznapi értelemben vett kaland, ahogy általában gondolná az ember. Mindenkinek volt, van, lesz „kalandja” a boldogságban, a boldogsággal. A boldogság az az életérzés, ami nehezen vagy nem megtartható. Aki szerencsés, több ilyen pillanatot élhet át. Sok-sok boldog pillanat olyan, mint egy kaland.  

Kiss Csaba bensőséges rendezésében, ahol szinte érintésnyire vannak a nézőktől a színművészek. A rendező úgy nyilatkozott:,, Ez a darab egy krimi, mert folyamatosan olyan dolgok derülnek ki, melyek megváltoztatják az egész történethez való viszonyunkat. Fordulatokkal teli, újabb szempontok látnak napvilágot és fergeteges viszonyok is húzódnak a háttérben. Két szerelem titkokkal és árulásokkal teli története. A szerelem mellett megjelenik a karrier a vagyon és a siker is. A társadalom felső szintjén élő ember hétköznapi életének problémájába lát bele külső szemmel a néző párhuzamot húzva a saját problémájával is.  Szívből ajánlom a Márai rajongókon túl a fiatal közönségnek is. Mert a szakítás és elválás fájdalmán túl bele látnak szüleik generációjának életközepi konfliktusaiba is. Mi a boldogság és mikor jön el.”  

A Kaland egy elit magánrendelőben játszódik. A főszereplő Dr. Kádár Péter professzor (Quintus Konrád) minden tekintetben sikeres. Szakmai karrierje az egekbe szárnyal, fiatal felesége, Anna (Kovalik Ágnes) pedig irigylésre méltóan gyönyörű. Ám tökéletes élete épp azon a napon hullik darabjaira, amikor kinevezik az egyik legnevesebb klinika vezetőjévé. A gyémánt ragyogással teli édes élet üres, apró, színtelen üvegszilánkká törik. 

A „Kaland” a szerelem, a hűség, a hűtlenség, a karrier, a hivatástudat, a siker és a bukás drámája. Egyben gyönyörű igazi szerelmi történet is. Mindenki mástól várja a boldogságot. Lehet boldognak lenni a családunkban, a munkánkban, a hivatásunkban karriertől, esetleg a sok pénztől is. Egész életünk folyamán boldogságra vágyunk. De nehezen sikerül. Mindenki csak boldog pillanatokat él meg, és a boldogság kék madarát egy-egy pillanatra éri el.  

Az élet igazi nagy kaland. Amit Kádár professzor monológja elárul:  

Kádár:,,Boldog? Mit jelent az… Éltem… Ennyi az egész.”   

Szereplők: 

Quintus Konrád, Kovalik Ágnes, Pikali Gerda, Lábodi Ádám, Újvári Zoltán, Zöld Csaba, Molnár Zsuzsanna 

előadás
Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház
Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!