spot_img

Röpke szárnyalások, giga zuhanások a Duna felett

-

Article Top Ad (AdSense)

A kreativitás, a nevetés és a komplett őrület lengte körbe június 26-án a napsütötte Duna-partot. Tíz év után ugyanis újra jelentkezett a Red Bull Röpnap fergeteges rendezvénye, melyen 33 csapat mérte össze mérnöki tehetségét házi készítésű repülőgépeikkel. Az esemény Besenyei Péter pazar repülőbemutatójával indult, majd a versenyt követően Marics Peti és Valkusz Milán bandája, a VALMAR bombasztikus koncertjével búcsúzott a húszezres közönségtől. A hangulatért a performanszok közt Istenes Bence felelt.

Húszezren nézték élőben, sokezren pedig Gelencsér Timi műsorvezetésével a Red Bull Hungary hivatalos TikTok-közvetítésén követték végig a nyár egyik legviccesebb eseményét. A Red Bull Röpnap utoljára 2012-ben járt Magyarországon, idén pedig a BudaPart – Kopaszi-gát adott otthon a kézműves repülőgépek versenyének. A résztvevők a hárommillió forintos fődíj érdekében olyan aerodinamikára is fittyet hányó repcsiket gyártottak, amikkel képesek voltak a szelek szárnyán zuhanni. A legjobb csapat azonban nemcsak a mérnöki tehetséggel, de a remek dizájnnal és a kiváló előadással volt képes az élre törni.

Istenes Bence, mint a műsor házigazdája, valamint a közönség örömujjongása, nevetése és egyes becsapódásoknál hallatott felmordulása mind fokozta a hangulatot – nem is beszélve Besenyei Péter látványos bemutatójáról. A műrepülőbajnok hét év után repült ismét a budapesti közönség feje felett, akik nem győztek ámulni a mutatványokon.

A győztes végül az öttagú zsűri pontjai segítették az első helyig. A szakértő celebcsapat tagjai közt láthatták a nézők többek közt Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázót, Henry Kettner influencert, Papp Szabit, a Supernem énekesét is, valamint Kajdi Csabát és Lábas Vikit, a Margaret Island énekesnőjét.

„Fantasztikus a zsűri, a szervezők jó munkát végeztek az összeválogatásnál” – nevetett Kajdi Csaba. „Össze is beszéltünk néha és próbáltunk úgy dönteni, hogy olyan csapathoz kerüljön ez az összeg, amelyik igazán méltó rá.”

Lábas Viki egyedüli nőként foglalt helyet a zsűritagok közt. „A köztes időkben egymást is szórakoztattuk, nagyon örülök, hogy itt ülhettem ebben a zsűricsapatban. Voltak kreatív ötletetek, és nagyon halás vagyok, hogy ilyen sokan vették a fáradtságot, hogy megépítsék ezeket a szerkezeteket és bemutassák nekünk” – mondta el az énekesnő.

A fődíjat végül a „Repülacsók” csapata vihette haza, akik többek közt az Úristen című slágerre táncolva egy bámulatos, 18 méteres távolságot repültek, mely a nap rekordjának számított. A megidézett dalt végül a közönség élőben is hallhatta: a napot a VALMAR együttes fellépése koronázta meg, akik a Red Bull Röpnap rámpáján, a Duna felett adtak kirobbanó koncertet.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!