spot_img

Rengetegen pályáznak most erre a telefonra

-

Article Top Ad (AdSense)

Az okostelefonok gyökeresen megváltoztatták, hogyan mesélünk történeteket, miként örökítjük meg élményeinket és ezeket hogyan osztjuk meg egymással.

A Galaxy S23 széria a Samsung eddigi legmodernebb kamerarendszerével érkezett a piacra, így valósághűen és részletgazdagon ragadhatjuk meg a felejthetetlen pillanatokat. A Galaxy S23 széria 2023. február 17-től kapható Magyarországon, készen arra, hogy éjjel-nappal kreativitásra és hatékonyságra ösztönözze a felhasználókat.

Tavaly a Galaxy S22 széria pillanatok alatt bizonyította népszerűségét, ugyanis több mint kétszer annyi előrendelés érkezett már az első héten, mint az elődjére, a Galaxy S21 készülékekre. Az előző évi siker után idén még magasabb ez a szám, ráadásul a vásárlók több mint fele a Galaxy S23 Ultrát szerezte be.

„A nagy lendület, amelynek tanúi vagyunk, annak köszönhető, hogy a vásárlók olyan termékekre vágynak, amelyek a határokat feszegetik és egyben szabadságot adnak nekik a kreatív önkifejezésre – mondta TM Roh, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának vezetője. – Az idei előrendelési számok visszatükrözik azt az erős bizalmat, amelyet vásárlóink tanúsítanak a márkánk iránt és azt mutatják, hogy a korszakalkotó újítások és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségünk továbbra is visszhangra talál a felhasználók körében”.

Az ikonikus Galaxy S széria nemcsak egyedi dizájnnal, hanem jövőbemutató fejlesztésekkel, többek között a Samsung és a Qualcomm által közösen, Galaxyra optimalizált vadonatúj hardverrel, a Snapdragon® 8 Gen 2 platformmal érkezett. A prémium élmény mellett az új funkciók lehetővé teszik, hogy a felhasználók lélegzetelállító tartalmakat készíthessenek a különböző fényviszonyhoz alkalmazkodva. Az új mesterséges intelligencia alapú képjelfeldolgozó algoritmusnak köszönhetően vége a homályos képek korszakának, legyen szó egy gyertyafényes vacsorán vagy egy fesztiválon készített fotóról. A készülékek előcsalogatják a felhasználókban rejlő kreativitást, a Galaxy S23 széles látószögű, 50 megapixeles kamerája a nagy teljesítményű chippel együtt dolgozva részletgazdag és nagy felbontású képet kombinál, a Nightography éjszakai felvételek funkcióval moziminőségű videók készülhetnek[1].

A Galaxy S23 Ultra 200 megapixeles kamerájának, valamint a százszoros nagyításnak[2] köszönhetően a legizgalmasabb momentumok is csak karnyújtásnyira kerülhetnek, az Asztrofotó beállítással pedig a határ szó szerint a csillagos ég, a felhasználók kedvükre megörökíthetik kedvenc csillagképüket vagy akár a Tejútrendszert. A részletesebb feldolgozás érdekében érdemes Profi RAW[3] alkalmazással nagy felbontású képeket RAW formátumban készíteni, hogy az eredmény igazán lélegzetelállító lehessen.

Hozzájárulás egy élhetőbb jövőhöz

A Fantomfekete, Krém, Zöld és Levendula[4] árnyalatú modellek alkatrészei többek között eldobott halászhálókból és PET-palackokból újrahasznosított műanyagokat tartalmaznak[5]. A Galaxy S23 termékcsalád négygenerációs operációs rendszerfrissítéssel, és ötévnyi biztonsági frissítéssel őrzi meg a prémium élményt azon felhasználók számára, akik szeretnék a lehető leghosszabb ideig használni készüléküket. Ráadásul, mindazok, akik bármely Galaxy S23 eszközt megvásárolják 2023. február 1. és 2023. március 31. között, részt vehetnek a ReGalaxy programban, hogy új célt adjanak korábbi generációs telefonjuknak. Ebben a programban, amelyet a Samsung a fenntarthatósági törekvéseinek részeként indított, a Galaxy S10, S20, S21 és S22 vagy Note20 készülékek tulajdonosai vehetnek részt. A vásárlók bruttó 100 ezer forintos keretösszegig újíthatják fel, javíttathatják meg korábbi eszközüket. Így a régebbi okostelefonok egy új életet kaphatnak, akár egy másik családtagnál vagy egy okosotthon ökoszisztémájába illesztve.

Személyre szabott felhasználói élmény

A Galaxy S23 készülékek szinte bármely tevékenységben remek partnerré válhatnak a különböző applikációk segítségével, hogy felhasználók kihozhassák magukból a maximumot. A Galaxy S23 eszközöket vásárlók hat hónapig díjmentesen használhatnak egy 100 GB méretű OneDrive tárhelyet, ahová könnyedén szinkronizálhatják fényképeiket. Reklámmentesen élvezhetik négy hónapig a YouTube Premiumot[6] és három hónapig a Spotify-t. Valamint két hónapig ingyen kísérletezhetnek az Adobe telefonon elérhető programjaival, a Photoshop Lightroommal és a Creative Cloud Express-szel, a Profi RAW alkalmazással összekötve még inkább kézben tarthatják a professzionális képszerkesztés folyamatát. A promóciók az alkalmazások új regisztrálói számára érhetőek el. A legmodernebb funkciók és a hatékonyságot növelő alkalmazások mellett a csúcskészülékek külsőleg is igazodnak tulajdonosukhoz, kifejezetten a szériához készült strapabíró tokkal a felhasználók egyedi rögzítővel tarthatják a kezükben, amely a kényelem mellett lehetőséget nyújt akár bankkártyák tárolására is. Ezt minden vásárló kiegészítheti kedvére különböző állványokkal, szíjjal vagy tapadókorongos tartóval.

A Galaxy S23 sorozat a Samsung Message Guard segítségével a mobilbiztonság következő szintjét hozza el. Ez a nagy teljesítményű biztonsági mechanizmus hatékony védelmet nyújt azon támadások és behatolások ellen, amelyek kattintás nélkül is képesek települni a készülékekre. Ez egy újfajta kibertámadás, amely akár egy kép fogadásával is kompromittálhatja a készüléket – a felhasználó közreműködése nélkül. A Message Guard virtuális karanténként működik, csapdába ejti a káros képeket, hogy a felhasználó megbízható fájlokat kapjon.

Árak és elérhetőség

A Galaxy S23 széria február 17-től elérhető Magyarországon is, a három új eszköz megvásárolható a samsung.hu weboldalon, a szolgáltatóknál és a kiskereskedőknél.

A Galaxy S23 Fantomfekete, Krém, Zöld, valamint Levendula színekben kapható, a 128 GB és a 256 GB verzió 409 990, illetve 439 990 forintos ajánlott fogasztói áron érhető el. A Galaxy S23+ 256 GB méretben Fantomfekete, Krém és Levendula színekben érkezik 524 990 forintos ajánlott fogyasztói árral, az 512 GB verzió Fantomfekete, Zöld és Levendula színekben kapható 574 990 forintért. A Galaxy S23 Ultra 256 GB méretű változata 609 990 forintért Fantomfekete, Zöld és Krém színben[7], 512 GB méretű változata 689 990 forintért Fantomfekete és Zöld verzióban, 1TB méretű változata pedig 789 990 forintért kapható exkluzívan a Samsung Webáruházban és a Samsung Experience Store-okban kizárólag Fantomfekete színben.

A Galaxy S23 és S23+ és S23 Ultra készülékekről további információ a https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-s23-ultra/ és a https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-s23/ weboldalakon érhető el.

[1] A készülékre rögzített videók szinte filmipari minőségben forgathatók, a javított 8K minőségű felvételek 30 képkocka/másodperc sebességgel, szélesebb látószögben láthatók. A 8K videók lejátszása csak a 8K felbontást támogató eszközökön érhető el.

[2] A Galaxy S23 Ultrában elérhető százszoros Space Zoom, ultranagyítás magába foglalja a tízszeres Optikai zoomot és a tízszeres digitális zoomot, az MI Szuperfelbontás technológiával. A tízszeresnél nagyobb zoom használata a képek minőségének romlásához vezethet.

[3] A Profi RAW-ot használat előtt ingyenesen le kell tölteni a Galaxy Store-ból. Galaxy S23 szériás eszközökön, az S22 szériás eszközökön, az S21 Ultra, az S20 Ultra, a Note20 Ultra, a Z Fold4, a Z Fold3 és a Z Fold2 eszközökön támogatott.

[4] A színváltozatok elérhetősége piaconként és készüléktípusonként eltérő lehet.

[5] A Galaxy S22 Ultra esetében hat belső alkatrész készült újrahasznosított anyagok felhasználásával, a Galaxy S23 Ultra készülékeiben azonban ez 12 belső és külső alkatrészére igaz. A Galaxy S23 sorozat minden más Galaxy okostelefonnál több újrahasznosított anyagot tartalmaz, beleértve a felhasználás előtt újrahasznosított alumíniumot és üveget, valamint a felhasználás után újrahasznosított műanyagokat, amelyek eldobott halászhálókból, PET-palackokból és vizes hordókból származnak.

[6] A szolgáltatás feltételekhez kötött. A próbaidőszak lejártát követően automatikusan, havonta ismétlődően kerül az előfizetési díj levonásra. A próbaidőszak vége előtt a próba bármikor díjmentesen lemondható.

[7] A Levendula színváltozat elérhetősége piaconként eltérő lehet.

Ez a mobil prémium felhasználói élményt kínál

Fotózási és videózási tippek a téli szezonhoz

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!