spot_img

Opera a levegőben – a Dóm téren próbál a La Traviata

-

Article Top Ad (AdSense)

Csütörtök este megkezdődtek a La Traviata Dóm téri próbái. Verdi egyik legkedveltebb operája korszakalkotó színpadtechnikai megoldásokkal, izgalmas látványvilággal debütál Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon július 29-én.

Lélegzetelállító izgalmakkal vette kezdetét a La Traviata Dóm téri próbáinak sorozata. Tóth Kázmér grandiózus díszletének csupa arany felületei szemkápráztatóan ragyogtak a késő délutáni napfényben, miközben az opera stábja és művészei birtokba vették a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadát. Különösen érdekessé tette az alkalmat, hogy a Fesztivál történetében először rendezik meg Verdi világhírű operáját hazánk legnagyobb szabadtéri színpadán.

Az így színháztörténeti jelentőséggel bíró próba a forróság ellenére is lendületesen indult az előadás főszereplőinek – Kolonits Klára, László Boldizsár, Alexandru Agache, Vajda Júlia – valamint kiváló szólistáinak és énekkarának részvételével.  Dinyés Dániel karmester vezényletével már az operabarátok egyik kedvence, a Brindisi, más néven Pezsgőária is felcsendült a Dóm téren.

A nemeslelkű és tragikus sorsú kurtizán, Violetta Valéry története a világ egyik legtöbbször feldolgozott klasszikus operája. A Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében sosem látott színpadi megoldások és izgalmas mozgásszínházi elemek gazdagítják majd az egyetlen korábbi színrevitelhez sem hasonlítható produkciót. A Dóm téri helyszín az újdonságok kipróbálására is lehetőséget adott az előadás résztvevőinek.

A La Traviata lenyűgöző látványvilágának egyik legszembetűnőbb eleme egy óriási, embermagasságnál is nagyobb csillár. A multifunkciós díszletelem három tengely mentén képes mozogni a színpadi térben és fölötte. Nemcsak az opera egyik meghatározó képi szimbóluma – Violetta életútjának vizuális reprezentációja – de lélegzetelállító légi mutatványok izgalmas eszköze is lesz. A főhősnőt megformáló Liszt- és Kossuth-díjas koloratúr-énekes, Kolonits Klára is beszáll a káprázatos szerkezetbe az előadás során – a próbán már meg is csodálhatta a Szegedtéri Játékok színpadát és nézőterét felülnézetből. További magaslati mutatványokat láthat majd a közönség két olyan szereplőtől, akik a Verdi-opera ismerői számára is meglepetést jelentenek az előadásban. Horváth Zoltán táncművész plasztikus megszemélyesítésében maga a Halál is újra és újra felbukkanó résztvevőjévé válik a színpadon zajló eseményeknek. Az óriási csillárra felfüggesztett arany selyemszalag segítségével pedig még a cirkuszművészetek világából ismerős légi akrobatika is megjelenik egy fiatal légtornász, Izsay Zsófia előadásában, aki szintén allegorikus szereplője a tragédiának. A levegőbe emelkedő művészek biztonságát és munkáját szakértő műszaki stáb segíti a próbák és az előadások során.

Két estén át, július 29-én és 30-án láthatja majd a közönség a La Traviatát.  A meglepetésekkel, színpadtechnikai innovációval és tehetséges művészekkel teli, Szabadtéri-történelmet író előadásra jegyek még kapható a Fesztivál Jegyirodában vagy online,  ahol további információ is elérhető a Szegedi Szabadtéri Játékok idei első saját bemutatójával kapcsolatban.

(Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok/Tari Róbert)

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!