spot_img

Nem kell védettségi igazolvány a szabadulószobákban

-

Article Top Ad (AdSense)

Nem kell védettségi igazolványt felmutatnia azoknak, akik a szabadulószobákban szeretnének szórakozni egyet. Ez köszönhető az előzetes regisztrációhoz kötött belépésnek és a létszámkorlátozásnak, így kisebb csoportok, baráti vagy családi társaságok biztonságosan szórakozhatnak.

A kormányrendelet egyértelműen fogalmaz azokról a helyekről, amiket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, mint például az éttermek belső területei, vagy az állatkert. Azonban a szabadulószobák esetében nincs ilyen kikötés, a helyeket bárki látogathatja. Ez azzal is magyarázható, hogy az oda érkező kisebb csoportok rajtuk kívülálló személlyel nem találkoznak

„A szabadulószoba egy olyan hely, ahol kizárólag a megválasztott emberekkel együtt, a 4 fal között lehet játszani. Értelmetlen lenne védettségi igazolványt kérni, mivel nem nagyon kell más emberekkel találkozni a játékvezetőn kívül” – mondta Josep Zara, a Neverland ötletgazdája és alapítója.

Az emberek már nehezen tudják követni, hogy mikor mit szabad csinálniuk, így sokan azt gondolják, hogy mindenhez védettségi igazolvány kell. Azonban az itthon működő szabadulószobák, azaz a Neverand a PánIQ Szoba, a LockedRoom és a Mystiqueroom a kormányrendelet értelmében nem köti ehhez a látogatásokat.

Folyamatos a fertőtlenítés

Bár a szabadulószobákban több csoport is megfordul egy nap, mindenhol figyelnek arra, hogy a járvány harmadik hullámakor is a lehető legbiztonságosabb kikapcsolódás lehessen.

„Fokozottan ügyelünk a higiéniára és ezt az összes szabadulószobáról is elmondhatom. A felületeket fertőtlenítjük, a személyzet pedig maszkban van, ezért nagyon alacsony az esélye a vírus terjedésének. Mindenhol kézfertőtlenítőt is biztosítunk a játékosoknak, így épp annyira biztonságos tud lenni, mint otthon egy szűk körű családi összejövetel, vagy mint egy baráti találkozó” – mondta Josep Zara.

Visszaesett a forgalom

Ahogy minden szektort, a szabadulószobák is megérezték a koronavírus járvány okozta forgalomcsökkenést, az előző nyárhoz képest 70-80 százalékos visszaesést tapasztaltak.

„A legutóbbi enyhítések óta már sokkal többen tudják, hogy nyitva vagyunk, de azt nagyon kevesen, hogy védettségi igazolvány nélkül látogathatóak a szabadulószobák” – meséli a Neverland ötletgazdája és alapítója.

Pedig a szabadulószoba a koronavírus járvány alatt remek szórakozás, ugyanis kicsit kimozdítja az embereket a komfort zónájából. Azoknak is jó szórakozási lehetőség, akiknek még nem érkezett meg az igazolványa, vagy nem is szeretnék beoltatni magukat, de legálisan, beltéren akarnak szórakozni.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!