spot_img

Nem érezte magát erős nőnek Pokorny Lia

-

Article Top Ad (AdSense)

Pokorny Lia szíve sokszor belesajdult azokba a pillanatokba, amikor évekkel ezelőtt otthon kellett hagynia a kisfiát, amikor dolgozni indult. Sokat aggódott, hogy ez milyen hatással lesz majd a gyermekére. Most, hogy már kamasz a fia, a színésznő tudja: ez miként csapódott le benne.

A népszerű színésznő szívesen otthon maradt volna jópár évig a kisfiával, de nem tehette meg. Nem a karrierjét akarta építeni, hanem egyszerűen nem tudtak volna megélni, ha nem dolgozik. Hogyan sikerült mégis megoldania ezt a helyzetet? 

„Nagyon kevés alvással, és gyakorlatilag minden szabadidőmet vele töltöttem. Nagyon sok mindenről lemondtam, de ez nem áldozat, mert hiszen én vele szerettem volna lenni. Nem úgy éltem meg, hogy jaj mennyi minden nem történt meg az életemben, mert ha most vissza kellene mennem, akkor sem csinálnám másként. Nagyon nehéz volt, hogy nagyon sok este nem tudtam vele lenni – hál Istennek, anyukám vele tudott lenni, amikor én dolgoztam -, de rettenetesen nehéz volt úgy elindulni, hogy totyogott utánam, és mondta: anya ne menj el!” – meséli Pokorny Lia a Spirit FM-en is hallható #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával adásában. 

beszélgetés

A színésznő – mint mondja – pókerarccal, de nem pókerlélekkel élte ezt meg. Igyekezett minél nyugodtabban, természetesebben elmagyarázni a kisfiának, hogy éjjel, amikor hazajön, nagyon megpuszilgatja, és reggel együtt ébrednek. Most, hogy már kamasz a fia, közösen tudják visszaidézni a múltat, és Lia számára roppant megnyugtatóak gyermeke szavai.  

„A fiam megnyugtat, mert azt mondja, hogy nem emlékszik semmi tragédiára, hiszen nem kapott belőlem keveset. Úgy gondolom, hogy a gyerekeknek nem a szabályos élet kell, hanem az, hogy ott vagyunk. Akkor nem értettem, miért mondja mindenki, hogy milyen erős vagyok, én pedig nem éreztem úgy, csupán működtettem az életünket. Sokszor volt bennem kétely, fáradtság, hogy ezt miként lehet jól csinálni, vagy a fiam ezt hogyan fogja megélni? Ahogy mostanság visszagondolok, nem értem, hogy ezt miért nem éreztem erőnek. Most már érzem az erőmet. Akkor kevésbé tudtam a határaimat kijelölni, vagy a nemeket kimondani, konfrontálódni, de ez már nem okoz gondot” – mondta Pokorny Lia a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával műsorában.  

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!