spot_img

Nagyszüleink „okostáblájától”, a palatáblától a tabletig

-

Article Top Ad (AdSense)

Lassan itt a tanévkezdés, amire többé kevésbé minden gyerek izgatottan készül, és nem csak a társakkal való találkozásra, hanem az új könyveket, füzeteket és egyéb iskolai felszerelést is várják, aminek korszakról korszakra megvan a maga divatja. Sok minden változott 100 év alatt, az iskola sokáig például nem járt mindenkinek, kiváltság volt, amit csak a tehetősebb családok engedhettek meg maguknak. A századfordulón még nagyon eltérő volt az egyes iskolák típusa és felszereltsége, az idő múlásával azonban a tanszerek komoly fejlődési utat jártak be, közülük számos jelenleg is megtekinthető az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményben

A XX. század elején jóval kevesebb taneszközük volt a diákoknak, mint ma. Nem volt ennyi tankönyv vagy füzet, pláne nem saját, ennek köszönhetően az iskolatáska mérete is jóval kisebb volt. Érdekes fejlemény, hogy manapság megint terjedőben a „közösségi” könyvhasználat, ugyanakkor egy mai iskolatáska súlya akár a 9-10 kg-ot is elérheti! A század elején az iskolatáskák inkább csak uzsonnát és némi alapfelszerelést rejtettek, úgy, mint a palatábla, palavessző, egy tengeriszivacs a törléshez, az itatós a lecsöppent tintához vagy éppen a tintásüveg. Ekkorra már alapvető követelmény lett legalább négy elemi osztály elvégzése. 

Az iskolások általában egységes öltözékben jelentek meg a tanórákon, a városi gimnáziumokban például jellemző viselet volt az úgynevezett matrózblúz, amely egyébként még a 60-as években is szokványosnak számított. Egyes gimnáziumok a mai napig őrzik ennek a hagyományát, mostanában elsősorban az érettségiző diákok viselete.

A 60-as és 70-es évek slágere az iskolaköpeny lett, azonban ez is rég eltűnt, a gyerekek ma már kedvük szerint öltözködhetnek, gyakran különösebb szabályozás nélkül.

Az idő előrehaladtával egyre több eszközt használtak a diákok, ma már egy olyan nagyáruházban, mint például az Auchan, több mint kétezer termék közül válogathatunk. Az abaszkuszt szép lassan felváltotta a számológép, a mai változatok pedig már az alapműveleteken kívül a bonyolult egyenleteket is képesek megoldani. A palatábla helyett minden tantárgyhoz külön füzetet vezetünk, nem is egyformát: vonalast, kockást, simát, gyakran nagyalakút és spirált. A rendszerváltás előtti, ikonikus és rendkívül környezetszennyező, indigókék csomagolópapír és piros keretes vignettát felváltották a természeti képekkel, állatokkal és egyéb, menő mintákkal borított füzetek, a tintát és a pennát pedig előbb töltőtollra, aztán golyóstollra cseréltük. Ezen a fronton korszakos változást hozott a patronos megjelenése, a legendás négyszínű toll pedig egy egész generáció számára vált státuszszimbólummá, utóbbi egyébként a mai napig megtalálható a boltok polcain. Na és az a híres diplomatatáska? Ma már valószínűleg inkább cikinek találnák a fiatalok, de a 70-es években a legmenőbbek mind ezzel jártak iskolába. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!