spot_img

Modern karrier a felső kategóriából – IT csoportvezető állás Budapest cégeinél

-

Article Top Ad (AdSense)

Az IT-szektor régóta az egyik legkelendőbb terület az álláspiacon, hiszen a fizetések tekintetében egészen kiemelkedő lehetőségekkel találkozhatnak a munkavállalók. A megfelelő képesítés persze elengedhetetlen és a területen belül is bőven akad mozgástér.

Egy modern karrier

Az álláspiacon sok tradicionálisnak mondható munkakör is régóta megtalálható, de mivel egy meglehetősen dinamikus, gyakran változó területről van szó, időről-időre olyan álláshelyek is felbukkannak, melyeknek pár évvel ezelőtt talán még a létezéséről sem tudtunk. Ebben persze szerepet játszik a céges struktúrák folyamatos alakulása és a különféle vállalati trendek változása is, melyek nem egyszer új nyitott pozíciókat eredményeznek, ezzel is bővítve a kínálatot.

Vannak azonban olyan munkák is, melyek lényegében régóta szerves részét képezik a felhozatalnak, ugyanakkor abszolút modern feladatkörnek tekinthető és olyan karrierlehetőségnek, mely hosszabb távon is biztos megélhetést, stabil hátteret, ám egyben a megújulás lehetőségét is magában hordozza. Ez alatt természetesen az IT-szektorra gondolunk, mely ma is sokak számára vonzó pálya, hiszen az informatika és számítástechnika világa mindig képes újat mutatni.

Az IT, mint terület persze egészen szerteágazó, hiszen a programozóktól az ügyfélszolgálati munkatárson át sok pozíció kapcsolódhat ehhez a szektorhoz. A legjobb feltételeket persze a képzett szakemberek számára kínálja, hiszen számukra nem csak a kiemelkedő bérezés, de a kifejezetten rugalmas munkakörülmények is hatalmas vonzerőt jelentenek. Az előrelépési lehetőség pedig szintén adott, hiszen például egy IT csoportvezető állás Budapest valamelyik ilyen profilú cégénél kiemelkedő opció.

A szükséges szaktudás

Egy IT csoportvezető állás Budapest összes cégénél nagyjából ugyanazt a szaktudást követeli meg. Ezek egy része az iskolai képzés során elsajátítható ismeret, egy jó része azonban inkább a munkahelyi tapasztalathoz kötődő, illetve interperszonális képességek gyűjteménye, melyre lényegében minden vezetőnek szüksége van. Ez esetben ugyan nem egy komplett cég irányításáról van szó, de egy csapat összetartása, munkájuk koordinálása és ellenőrzése is nagy feladat.

Egy ilyen vagy ehhez hasonló munkakör megszerzéséhez az előképzettség is elengedhetetlen, így egy felsőfokú, informatikai területen szerzett diploma lényegében alapvető elvárás. Ez tulajdonképpen lehet informatikus, szoftverfejlesztő, IT-mérnök vagy más hasonló szakirány, a lényeg az, hogy a szakmai alapok is rendben legyenek, mely aztán kiegészülhet a munka során megszerzett rutinnal és az ösztönös vagy tanult vezetői képességekkel. Egy IT csoportvezető állás Budapesten is ezt követeli meg.

Az IT-szektor népszerűsége a magas elvárások ellenére sem látszik csökkenni, az informatikai eszközök és megoldások ráadásul már olyannyira a mindennapok részét képezik, hogy sokak számára abszolút evidens, hogy hivatásként is ezt a területet választják. Ma már az sem ritka, hogy Budapest diákmunka kínálatában is előfordulnak a szektorhoz kötődő állások, melyek már idejekorán lehetővé teszik egy bizonyos fokú szakmai rutin megszerzését.

Csoportvezetői feladatok és felelősségek

Egy IT csoportvezető állás Budapest cégeinél is feltételezi és el is várja a megfelelő képesítés meglétét, a kiindulási alap tehát ez, a team hatékony menedzseléséhez ugyanakkor más képességekre is szükség lesz, mely garantálja a hatékony munkavégzést és a megfelelő légkör megteremtését, beleértve a munkatársak és beosztottak motivációját is. Ennek mentén pedig azt mondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb szempont olyan vezetővé válni, aki képes betartani a szabályokat, de olyan példát mutat a kollégák felé, melyet szívesen követnek.

Mivel egy IT-csoport számos különböző szakembert és területet magában foglalhat, nem mindig egyszerű feladat megfelelően koordinálni a csapatot, hatékonyan kiosztani a feladatot és elvégezni az ellenőrzéseket, illetve foglalkozni az egyéb munkaköri feladatokkal. Mivel egy IT-szakember jellemzően rendszerekkel foglalkozik, itt is érdemes rendszerben gondolkozni és egy olyan struktúrát kialakítani, mely nemcsak vezetői szemmel hatékony, de a kollégák is jól érzik magukat benne, illetve a munkájuk minőségére sincs panasz.

Az információs technológiák világa ma is sokat változik és fejlődik, így egy ilyen munkakörnek a folyamatos tanulás is a sajátja. Egy IT csoportvezető állás Budapest nagyobb cégeinél pedig meg is követeli az igényt a tanulásra, hiszen csak így biztosítható a lehető legmagasabb színvonalú munkavégzés. Karrier szempontból ezek a pozíciók kiváló lehetőséget jelentenek, hiszen a kiemelkedő bérek és a vezetői rutin megszerzése mellett állandó motivációt is adnak a tudásanyag bővítéséhez.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!