spot_img

Mire jó a divatcoach?

-

Article Top Ad (AdSense)

Mindannyian tudjuk, hogy megjelenésünk kihat a mindennapjainkra. Az viszont már nem jutna bárkinek eszébe, hogy külcsínünknek a belső változásainkat is le kell követnie.

Épp ezzel a gondolattal állt elő Csillag Rita, aki divatcoachként arra tette fel az életét, hogy nőknek segítsen saját egyéni stílusuk kialakításában – amihez, azt vallja, elsősorban a személyiséget kell figyelembe venni. „A divatcoaching folyamata kívülről hat befelé, és belülről kifelé” – fogalmaz Rita, aki korábban egy pesti Király utcai kis ruhaboltot működtetett tizenöt éven át. Ez idő alatt alaposan kitapasztalta nők és ruháik rejtélyes viszonyát, és vásárlóinak köszönhetően ráébredt: nem az alkat a lényeg, csakis a személy, és mindenkinek a számára megfelelő stílust kell megalkotni.

fotó: freepik

Fűszer a megjelenésnek

Mára Rita beteljesítette az álmát, és divatcoachként éppen ezt csinálja: stílusokat alkot, megjelenéseket „fűszerez” a hozzá fordulóknak – hiszen sokszor csak egy apró “fűszeren” múlik a megjelenésünk, vallja –, és a ruhák segítségével egy másfajta, új látásmódra vezeti rá klienseit. Ezt azért tartja fontosnak, mert tapasztalata szerint sokszor egyfajta csőlátáson keresztül szemléljük önmagunkat, ezért fordulhat elő, hogy például össze nem illő ruhadarabokat halmozunk fel a szekrényünkben ahelyett, hogy célzottan a stílusunkhoz illő összeállításokat szereznénk be. A hazánkban egyedinek mondható szolgáltatás ötlete egy badacsonyi kikapcsolódáson villant a fejébe, ahol is Versace mondása nyomán – „Ne dőlj be a trendeknek! Nem ezek határozzák meg a saját divatodat, de Te eldöntheted, hogy ki vagy, és hogy mit szeretnél, mit fejezzen ki az öltözködésed és azt, hogy melyik az az út, melyet választottál” – ráébredt, hogy sokaknak ez a döntés bizony nehézséget okoz, ő pedig tapasztalatából adódóan hatékony kísérője lehet a bizonytalanoknak, amikor saját utuk megtalálására indulnak. Rita először saját magán kísérletezett: az üzlete ruháiban fotóztatta magát, miközben egy blog írásában is belevágott. A legkülönbözőbb stílusok játékos kipróbálása során érte a megvilágosodás, hogy egy nő mennyire elképesztően sokszínű lehet, a ruhák pedig milyen rengeteget segítenek e sokszínűség felfedezésében és kibontakoztatásában.

fotó: freepik

Meglátni magunkban az elfeledett nőt

Napjainkban gombamód szaporodnak a stílus- és színtanácsadók, ám ezekből a szolgáltatásokból gyakran egyvalami hiányzik: hogy a belső nőt összekapcsolják a külsővel, vagyis megjelenésünket a belső önvalónkhoz igazítsák. Holott ennek fontosságára ráébredhetünk pusztán arra gondolva, hogy már egy gyerek lelkiállapota is kihat arra, mikor mit hajlandó felvenni. Miután minderre rájött, a stylist, life- és business coach végzettséggel rendelkező Rita az itthon még kevésbé ismert öltözködés pszichológiájában is elmélyülve végül egy új magyar kifejezést alkotott meg, így lett belőle divatcoach. Azt vallja: ruháink maguk is voltaképp egyfajta coachszerepet töltenek be, hiszen egy jó coachhoz hasonlóan segítenek kidomborítani az erősségeinket; ám ez csak akkor történhet meg, ha tudjuk „jól használni” őket.

fotó: freepik

A ma már aktívan divatcoachént működő Rita eltökélt célja, hogy különböző coachingtechnikákkal rávezesse a hozzá fordulókat, hogy meglássák magukban azt a nőt, akit eddig észre sem vettek, vagy akiről úgy érzik, elveszítették. Ezen felül akkor is tud segíteni, ha valaki úgy érzi, hogy az életében és belsőjében lezajlott változásokat külső megjelenésével is tükrözni szeretné. Hiszen – vallja az elhivatott divatcoach – akkor vagyunk képesek megújulni, ha belsőnk és külsőnk harmóniába kerül egymással.

Csillag Rita, divatcoach
https://bcoolmagazin.hu/uj-nike-markabolt-nyilt/
https://bcoolmagazin.hu/hogyan-oltozkodnek-a-magyarok-igy-lat-minket-a-nemzetkozi-modell-jeff-ghandali/
Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!