spot_img

Íme a Debrecen Város Bora 2023 nyertesei

-

Article Top Ad (AdSense)

Hat bor és egy pezsgő nyerte el a Debrecen Város Bora 2023 címet, a győzteseket 17 borvidék több mint 60 pincészetének csaknem 360 borából választották ki.

A borversenyen az első körös bírálatot a Debreceni Borozó szakemberei végezték el, a végső bormustrán pedig a magyar borászat és borkultúra ismert személyiségeiből álló rangos zsűri 9 borvidék 25 pincészetének 106 bora közül választotta ki a győztes tételeket.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere az eredményhirdetésen azt mondta, a város számára fontos a borkultúra népszerűsítése. Bár a város környékén nincs neves borvidék, felidézte, hogy a ma Romániához tartozó Érmelléket egykor Debrecen szőlőskertjének nevezték, számos debreceni polgárnak volt ott szőlőbirtoka, borpincéje.

Debrecen város borait 2014 óta minden évben megválasztják, a győztes termékek egy éven át viselik az elismerést tanúsító címkét, s a város hivatalos gasztrokulturális programjai mellett több helyi étterem kínálatában is találkozhatnak velük a fogyasztók.
Kovács Pál borakadémikus, a verseny ötletgazdája jelezte: a Debrecen Város Bora 2023 címet idén is a teljes borkínálatban ítélték oda, azaz hét kategóriában, pezsgő, klasszikus fehér és vörös, rozé, prémium fehér és vörös, illetve édes fehér kategóriában neveztek meg csúcsbort.

A Debrecen Város Bora 2023 címet elnyert győztes borok: pezsgő kategóriában a Koch Borászat 2020-as évjáratú Chardonnay Brut pezsgője (Hajós-Bajai Borvidék); klasszikus kategóriában a Sümegi Ákos Pincészete 2020-as évjáratú Chardonnay ’20 bora (Szekszárdi Borvidék), a Szentpéteri Borpince 2022-es évjáratú Kékfrankos Rosé bora (Kunsági Borvidék), illetve a Varsányi Pincészet 2018-as évjáratú Grand Selection Egri Kékfrankos Superior bora (Egri Borvidék).

Prémium kategóriában a Sol Montis Borászat 2021-es évjáratú Olaszrizling bora (Mátrai Borvidék) és a Thummerer Pince 2018-as évjáratú Egri Syrah Superior Válogatás bora (Egri Borvidék) lett a győztes.

Desszert kategóriában a Péter Pincészet 2017-es évjáratú Tokaji 6 puttonyos aszú bora (Tokaji Borvidék) viselheti a Debrecen Város Bora 2023 kitüntető címkét.

fotók: Miskolczi János

Magyar pezsgő tarolt külföldön

A Nespresso bemutatja új, otthon komposztálható kávékapszuláit

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!