spot_img

Meghalt Lisa Marie Presley

-

Article Top Ad (AdSense)

54 éves korában elhunyt Lisa Marie Presley, a rock ‘n’ roll legenda, Elvis egyetlen gyermeke” – adta hírül édesanyja, Priscilla Presley. – „Fájó szívvel kell megosztanom a pusztító hírt, hogy gyönyörű lányom, Lisa Marie elhagyott minket.”

A szintén énekesnő, Lisa Marie-t csütörtökön szállították kórházba. Az amerikai média szerint szívleállás okozta a halálát.

A Los Angeles megyei seriff osztályának szóvivője a PEOPLE magazinnak megerősítette, hogy egy Calabas-beli házba (Kalifornia) egy 50 év körüli nőhöz riasztották a mentősöket, aki nem lélegzett. A TMZ egy Lisa Marie Presleyhez közel álló forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a sztár csütörtök reggel a hálószobájában feküdt és nem reagált semmire. Körülbelül ugyanebben az időben érkezett meg volt férje, Danny Keough is, aki szintén az ingatlanban él, és megkezdte az újraélesztést. Amikor kiértek a helyszínére, a mentősök még tapasztaltak életjeleket, ezért azonnal kórházba szállították, de a kórházban már nem tudták megmenteni.

Az 1968-ban született Lisa Marie apja nyomdokaiba lépett, és ő is zenei karriert futott be. Pályája során három albumot adott ki, 2003-as debütáló stúdióalbuma több százezer példányban kelt el, és igen pozitív kritikákat kapott. Négyszer ment férjhez: Michael Jacksonhoz, Nicholas Cage-hez valamint Danny Keough-hoz és Michael Lockwood-hoz. Négy gyermeke született, köztük Riley Keough színésznő. Presley fia, Benjamin Keough 2020-ban öngyilkos lett.

Lisa Marie Presley-t utoljára kedd este látták a nyilvánosság előtt Beverly Hillsben a Golden Globe-díjátadón. Édesanyja kíséretében sírva fakadva nézte, ahogy Austin Butler megnyeri a legjobb színész díját apja megformálásáért. Egy érzelmes beszéd során a színész megköszönte a Presley családnak a film készítése során nyújtott segítséget.

 

 

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!