spot_img

Közeleg a Szabad a Színpad! felhívás vége!

-

Article Top Ad (AdSense)

Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében idén is pályázatot írt ki feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. Jelentkezési határidő: 2022. október 30. (vasárnap).

A verseny két fordulós. Az első forduló során a pályázati anyagok előválogatását a szakmai zsűri végzi. A pályázó zenekarok közül összesen maximum 10 előadó/zenekar jut tovább a következő fordulóba.
zenekar
„Fotó: Envato Elements.”

A második forduló helye és időpontja: 2022. november 12. (szombat), K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király utca 11.), ahol a zenekaroknak/előadóknak 15 perc és maximum 3 dalnyi műsorszám áll majd a rendelkezésére, hogy élőben is megmutassák, mit tudnak. A produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékel, az est végén pedig kihirdetésre kerül az első három helyezett és a különdíjas zenekar/előadó.

A zsűri tagjai:

  • Péterfy Bori – színész, énekes
  • Fehér Gábor – Bohemian Betyars zenekar alapító tag, zenész, menedzser
  • Horváth Gergely – kreatív producer, rádiós szakember
A részletes pályázati felhívás, díjazás és minden egyéb dokumentáció a K11 honlapján érhető el.  www.k11.hu/szabad-a-szinpad-2022
Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!