spot_img

Kinyílt Kovács András Péter gyermekkori fotóalbuma!

-

Article Top Ad (AdSense)

Március 19-én ünnepli 43. születésnapját Kovács András Péter, akit a Comedy Central a saját standupos produkcióiból összeállított maratoni esttel köszönt. A népszerű humorista ennek apropóján kinyitotta gyermekkori fotóalbumát, miközben a réges-régi szülinapokra emlékezett. Milyen szomorú sorsra jutott a tejszínhab az egyik zsúrján, és vajon megkapta-e ajándékba a hőn áhított teleszkópos biciklit a Svájcban élő nagybácsitól? Most minden kiderül!

Az ország KAP-ja gyermekkorában természetesen ugyanarra vágyott, amire a legtöbb kortársa: szeretett volna egy fergeteges születésnapi zsúrt és egy menő, három sebességes, elől teleszkópos biciklit. A családja igyekezett is teljesíteni a humoristapalánta minden kívánságát, csakhogy…

„Elküldtem a Svájcban élő keresztapámnak annak a kerékpárnak a képét, amelyiket nagyon szerettem volna. Kaptam is tőle egyet, de az sajnos nem pont az volt, amit elképzeltem. Ekkor tanultam meg, hogy mindennek örülni kell az életben, amit kapunk!” – emlékezett mosolyogva a humorista. „Egyébként Budafokon, ahol felnőttem, elég nagy kihívás volt biciklizni és többnyire csak akkor élveztük, amikor lefelé száguldottunk az emelkedőkön, amelyek meg inkább csak combosítottak.”

A népszerű standupos sok-sok humoros történetet elevenített fel, például azt a születésnapi zsúrját, amelyiken pár gyanútlan barátját „édes meglepetés” érte.

„Egy rendkívül kicsi faházban nőttem fel, ahol általában szűk családi körben ünnepeltük a születésnapomat, amit összevonva tartottunk édesapám névnapjával. Én a gyertyát fújtam, ő pedig inkább a szondát ezeken az alkalmakon! Emlékszem, egyszer meghívhattam 4-5 pajtásomat is a szülinapi zsúromra, de az ünneplés nem sikerült túl önfeledtre, mert többnyire összezsúfolódva álltunk a kis nappaliban. Amikor anyukám a tortára akarta fújni a szifonból a habot, a vendégek nagy részét beborította vele” – emlékezett vissza.

KAP egyébként felnőttként már nemcsak a tejszínhabfújást nem bízza a véletlenre! Előfordult például már olyan is, hogy magának vette meg a születésnapi ajándékát.

„Tavaly például rendeltem magamnak egy drónt, és megkértem a feleségemet, hogy majd adja oda becsomagolva a nagy napon. Aztán a szülinapom elmúlt, az ajándék meg sehol, így kénytelen voltam pironkodva megkérdezni, hogy mikor kaphatom már meg végre”nevetett az ünnepelt, aki már kicsit nehezen viseli a vírus miatti kényszerszabadságot, miközben három gyermekének segít az online tanulásban és rendületlenül gyűjti az ezzel kapcsolatos humoralapanyagot is.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!