spot_img

Ilyen, amikor levelet ír a gyereknek a Mikulás

-

Article Top Ad (AdSense)

Felejthetetlen ajándékkal lephetik meg december 6-án a szülők és a nagyszülők a gyermekeket, a Mikulás ugyanis kérésre bárkinek a postaládájába eljuttat egy névre szóló borítékcsomagot.

A levélben a Mikulás személyes üzenete mellett ott lapul egy jó gyermek tanúsítvány, ami kikerülhet a gyerekszoba falára. Hogy az ajándék még különlegesebb legyen, a Mikulás elrejt egy színezőt és egy süti receptet is a küldeményében, és a szülőkre is gondolt, hiszen a nyomtatott karácsonyi kívánságlistából a kitöltés után a lehető legegyszerűbben tudhatják meg, mire is vágyik a gyermekük titokban.

Elkezdődött a nagy visszaszámlálás, hamarosan érkezik a Mikulás és ilyenkor talán minden gyerek a szokásosnál is próbál jobban viselkedni, nehogy ajándékok helyett virgácsot kapjon december 6-án. A szokások szerint a legkisebbek ilyenkor levelet is írnak a nagyszakállúnak, hogy elmondják neki, mire lenne leginkább szükségük és a legtöbbször egy-két csíntevést is beismernek neki.

Dávid Ádám, a Mikulás közvetlen segítője elmondta, idén a különböző játékok, csokoládék és cukorkák mellett egy felejthetetlen ajándékkal is meglephetjük gyermekeinket és unokáinkat, arra ugyanis biztosan egyikük sem számít, hogy magától a Mikulástól kapnak névre szóló levelet.

fotó: freepik

Az eszakisark.hu ötletgazdája elárulta, az általuk összeállított boríték legfontosabb eleme a Mikulás levél, ami egy személyes történetet mesél el, de a család kérésére akár a gyermek testvérét vagy a legjobb barátját is megemlíti benne az ajándékosztó figura.
(Pontosítok, a levél nincs aláírva. Csak a jógyerek tanusítvány.)

„A mindennapi rohanásban hajlamosak vagyunk elfelejteni, gyermekként milyen varázslatos élményt jelentett várni a Mikulás érkezését. A gyerkőc mit sem sejt majd róla, hogy a legizgalmasabb attrakció várakozik a postaládában, és a szája is tátva marad a meglepetéstől. Emiatt azon túl, hogy ő lesz a legmenőbb az oviban vagy a bölcsiben, örökké hálás lesz nemcsak a Mikulásnak, de az őt szerető családnak is” – mutatott rá

A karácsonyi ajándékot is könnyebben kitalálhatjuk

A csomag ösztönzőként is hathat a kisfiúkra és a kislányokra, hiszen mindenki kap egy jó gyerek tanúsítványt, amit büszkén kitehet a falára a szobájában. Mivel a Mikulástól kapják a bátorítást és a dicsérő szavakat, az önbizalmat adhat nekik, és lehet, hogy a szülő is könnyebben eléri a célját a jövőben.

A borítékcsomag három bónusz ajándékot is rejt. A mikulás színező kreatív elfoglaltságot nyújt a gyerekeknek, a süti recept pedig egy igazi családi közös programra teremt lehetőséget, amiből aztán a szülők küldhetnek a Mikulásnak is egy kóstolót. Emellett pedig a levél tartalmaz egy karácsonyi kívánságlistát is, amit a gyermek kitölthet, a szülők pedig így még időben inspirálódhatnak, mit kíván a gyerkőc titokban.

Fotó: eszakisark.hu

A különleges levelet és a hozzá tartozó extrákat az eszakisark.hu honlapon néhány adat megadásával megvásárolhatjuk – lehetőleg minél előbb, hogy a Mikulásnak elég ideje maradjon a küldésre. A gyermek neve mellett érdemes megadni a testvér vagy a legjobb barát nevét is, ugyanis ő is meg van említve a levélben. Hisz mint tudják a gyerekek: A Mikulás mindent tud. Az idéntől elérhető különleges szolgáltatás megrendelését követően pedig nincs más dolgunk, mint várni, hogy a levél napokon belül megérkezzen, és december 6-án becsempészhessük a postaládába.

Dávid Ádám ötletgazda felhívta rá a figyelmet, arra is gondoltak, hogy ha például a nagyszülő szeretné meglepni az unokáját a csomaggal, akkor különböző szállítási címeket is megadhat, így biztosan célba ér a Mikulás üzenete.

Friss kutatás: kevesebb ajándékot vesznek a magyarok idén karácsonyra

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!