spot_img

Hogyan jegyezd meg könnyen az idegen szavakat?

-

Article Top Ad (AdSense)

Az ismétlés a tudás anyja – tartja a régi bölcsesség. De vajon hogyan, hányszor és milyen módon kell ismételni, hogy stabilan rögzüljenek a fejünkben az idegen szavak? Nyelvtanároktól megtudhattunk: ennek külön tudománya van, és közben számos érdekes trükköt alkalmazhatunk.

Hogyan jegyezzünk meg minél több szót és kifejezést, ha idegen nyelvet tanulunk? Kezdjük a kevésbé lelkesítő hírrel: tudomásul kell vennünk, hogy az ismétlést nem lehet megúszni. Ráadásul nagyon következetesen kell végrehajtanunk, hogy a szavak a hosszú távú memóriánkba is bekerüljenek.

“Közismert tény, hogy egy szót átlagosan csak nyolc találkozás után jegyez meg az ember. Szerencsére viszont azt is megállapították a kutatások, hogyan tudjuk a leghatékonyabban rögzíteni az új szavakat. A titok, hogy 2-3 hónapig rendszeresen elő kell venni őket” – mondja Juba-Nagy Ágnes, a Don’t Panic Nyelviskola hálózat szakmai vezetője.

A tanulmányok rávilágítottak, eleinte minél rövidebb időközönként, akár egy nap, majd két nap elteltével érdemes feleleveníti a szavakat. Ahogy azonban az idő halad, elég egyre ritkábban felidézni őket – hetente, két hentente és így tovább.

“Éppen ezért kevésbé hatékony az a kurzus, ahol teljesen egymásra épülnek az órák. Ehelyett érdemes használni az előző órán tanultakat is, hiszen egy alkalom kevés a tudás rögzítésére. A feladatok során ezért nem csak az aktuális leckéből, hanem a teljes korábbi anyagból merítünk. A tudás átadása jó esetben nem lineáris, inkább spirális folyamat” – teszi hozzá a szakértő.

Fotó: Envato Elements

A merész dáma, aki kutyát sétáltat

De vajon mennyi időbe telik elsajátítani az angol nyelvet, és összesen hány szóról beszélünk? Varga Brigitta angoltanár, a Don’t Panic Nyelviskola hálózat angoltanulási szakértője elárulja: a középfokú tudás megszerzése minimum 360-440 óra tanulást igényel, ami anyanyelvi környezetben lehet egy év, egyébként pedig ennél hosszabb idő is.

Az angol nyelv több mint egymillió szóból áll, ám az átlagember ebből nem használ többet 12-14 ezernél. A középfokú vizsgához elegendő mintegy 3 ezer szót megjegyezni. Ehhez létezik még egy jól bevált trükk: az agyunk könnyebben memorizál történeteket, vicces dolgokat, főleg, ha kép, hang, mozgás is kapcsolódik az adott szóhoz.

“Ezzel én gimiben kísérleteztem a franciaórán. Képtelen voltam például megjegyezni a hebdomadaire szót. Ezért elképzeltem egy kutyát az “eb” részhez, a “doma”-hoz pedig egy dámát, aki nagyon merész – ugyanis a daire az angol dare, azaz merni szóra emlékeztet. Így megjelent a szemem előtt egy merész dáma, aki egy kutyával sétál az utcán, a kezében egy hetilappal, mivel a szó egyébként azt jelenti: hetente. Erről a képről már könnyen eszembe jutott a szó. Érdemes tehát képeket, gondolattársításokat alkotni, ha nehéz szavakat tanulunk, mert ha eleinte zagyvaságnak tűnnek is, mindig segítenek” – zárja Brigitta.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!