spot_img

Hamarosan: Európa-napi fesztivál és futóverseny

-

Article Top Ad (AdSense)

Idén a május 7-én, vasárnap megrendezendő Európa-napi fesztiválon hazánk uniós csatlakozásának 19. évfordulóját ünnepeljük.

Ebből az alkalomból ingyenes családi és EU-s programokkal várják az érdeklődőket a budapesti Szabadság téren. A rendezvény egyik fő attrakciója az immár hagyományos, ingyenes, akadálymentes futóverseny: a táv idén 19 kilométer, amit egyénileg és két- vagy háromfős csapatokkal váltóban is lehet teljesíteni. A nap folyamán változatos családi és EU-s programok, kvízek, valamint izgalmas beszélgetések és nagyszabású koncertek is lesznek: többek között fellép Járai Márk (Halott Pénz), a Budapest Bár és az Aranyakkord, a kisebbek örömére pedig az Alma együttes és az Apacuka zenekar.

Kiskalász zenekar

Délelőtt 10 órakor rajtolnak a futók a Szabadság térről, és az útvonal során 19 jelentős, európai uniós támogatásból megvalósult, az oktatáshoz és egyéb képzési formákhoz szorosan kapcsolódó fejlesztés mentén haladnak majd el. Ennek kiemelt aktualitást ad, hogy 2023-at az Európai Unió a készségek európai évévé nyilvánította. A versenyen a részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. A nevezés a https://eufutas.hu/ weboldalon a létszámhatár eléréséig, illetve 2023. május 1. (hétfő) 22:00 óráig lehetséges. További információk az EU-s futás Facebook-oldalán olvashatók.

A verseny eredményhirdetését követően egészen estig számos koncerten vehetnek részt az érdeklődők. A sort délután 2-kor Járai Márk akusztikus koncertje nyitja, amit a Veszprém-Balaton 2023, Európa kulturális fővárosának programajánlója követ majd a nagyszínpadon. Ahogyan tavaly, úgy idén is kiemelt hangsúlyt kap a fesztiválon az ukrajnai menekültek és Ukrajna iránti szolidaritás: negyed 4-től ukrán művészek előadása következik. Ezután az Aranyakkord formáció lép fel, majd a Budapest Bár zárja a zenei fellépők sorát.

Aranyakkord

A nagyszínpad fellépéseivel páhuzamosan fél 11-től már a családi és gyerekprogramok is megkezdődnek a Pódiumszínpadon: először az Alma együttes lép fel, majd 1 órától a Majorka színház tart bábelőadást, negyed 4-től pedig a Kiskalász zenekaré a főszerep. Fél 5-től az Apacuka fellépése zárja a sort.

Az Európa Pont sátorban izgalmas és aktuális témákat körüljáró beszélgetéseket hallgathatnak meg a fesztiválra kilátogatók: 11 órától írók, szakértők és szülők mesélnek a XXI. századi tudás és képességek világáról, majd ugyanitt fél kettőtől EU-kvíz kezdődik. Fél négytől pedig egy napjainkban igazán fontos téma is terítékre kerül: lokális divatkvíz keretében gondolkodhatunk el arról, hogyan zöldíthetünk úgy a gardróbunkon, hogy az továbbra is stílusos maradjon.

Apacuka

A résztvevő civil szervezetek is kiemelt programokkal készülnek: délelőtt a Varázsmancsok – Kutyás terápia munkájába nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. A szervezet speciális ebek bevonásával és gyakorlatorientált foglalkozásokkal segítenek a gyerekek fejlesztésében és a társadalmi integráció megvalósításában. Déltől a Sulinyugi program rajtol el, ahol a kisiskolások megfelelő stresszkezelésének fontossága áll a középpontban. Ezt követi 2 órától a Hősök tere Alapítvány érzékenyítő programja, amelyben az együttérzés és elfogadás kerül fókuszba. A fontos társadalmi kérdéseket felölelő programsorozatot a NoBadKid zárja, akik a “rossz gyerekekkel” kapcsolatos sztereotípiákra és a háttérben rejlő okokra hívják fel a figyelmet. A készségek európai éve kapcsán számos – a képzés, továbbképzés és átképzés területén tevékenykedő – szakmai szervezet mutatkozik be. Ezen kívül több menekülteket segítő szervezet is kitelepül a rendezvényre, amelyeknek a munkájával közvetlenül ismerkedhetnek meg a látogatók.

A budapesti fesztivál és futóverseny mellett országszerte tizenhárom további városban is színes Európa-napi programokkal, nyereményjátékkal várja a családokat április 29. és május 13. között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és a Europe Direct tájékoztató hálózat. Erről további információ a www.eu.hu weboldalon található.

Alma Együttes

Az Európa-napi fesztivált és futóversenyt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája rendezi, együttműködésben a Miniszterelnökséggel és Budapest Főváros Önkormányzatával. A programok ingyenesek. A rendezvényről további információk a www.eu.hu weboldalon és az Európa-napi fesztivál Facebook-eseményében találhatók.

Európa-nap május 7-én vasárnap 10.0020.00-ig Budapesten, a Szabadság téren!

Megvan a 3. Kürtőskalács Vigalom főszereplője

Indul a design LAB program 2023-ban

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!