spot_img

Generációk és mobilhasználat

-

Article Top Ad (AdSense)

A Telenor reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a korosztályok között milyen különbségek vannak az egyes mobilkommunikációs eszközök használatában, a szolgáltató adataiból pedig az is jól látszik, hogy az ügyfelek bátran használják a csoportos kedvezményeket, és többet hívják egymást ezek birtokában. A Telenor a különböző igényekre szabott tarifákkal, illetve a HiperCsoport szolgáltatásban csoportos kedvezményekkel támogatja a családtagok kapcsolattartását.

Mennyit és hogyan tartjuk a kapcsolatot szeretteinkkel?

A Telenor országos reprezentatív kutatása szerint tízből négy magyar érzi úgy, hogy a mindennapokban kevesebb időt tud szánni a szeretteivel való kapcsolattartásra, mint szeretné. Ez az arány a 40 alattiak körében magasabb (mintegy 45%) a 40 felettiekhez képest (38%), és a 60 év fölöttiek körében a legalacsonyabb (30%). Összességében pedig az is megállapítható, hogy a fiatalabbak intenzívebben kommunikálnak, mint az idősebbek.

A családon belüli kapcsolattartáshoz ideális megoldás lehet a HiperCsoport szolgáltatás, amelyben több kedvezmény mellett a tagok ingyen beszélhetnek egymással. A Telenor adatai szerint a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek kihasználják ezt az előnyt: átlagosan 34,3%-kal többet beszélnek egymással – egyaránt több hívást indítanak és kapnak –, mint a csoporthoz való csatlakozás előtt.  Kifejezetten magas ez az arány azok körében, akik egy már meglévő csoportba lépnek be: az újonnan csatlakozók 75,8%-kal többet hívják a többieket, mint a belépést megelőzően.

A Telenor kutatása szerint, ha személyes találkozásra nincs lehetőség, a megkérdezettek többsége a telefonhívást választja például a szöveges üzenettel vagy a videóhívással szemben, és a legtöbben (70%) a mélyebb, tartalmas beszélgetésekre is ezt a formát választják inkább, amelyet a chat (53%) és a videóhívás (31%) követ. A korosztályi különbségeket tekintve jól látszik, hogy az idősebbekhez képest a 40 év alattiak erre a célra sokkal gyakrabban használják a videóhívást (24% vs. 18,4%) illetve a chatet, szöveges üzenetváltást (11,1% vs. 8,4%). A generációk közti eltérés még hangsúlyosabb abban a helyzetben, amikor valaki csak röviden érdeklődik, hogy a másikkal minden rendben van-e: a 40 év alattiak ilyenkor sokkal nagyobb arányban (38,1% vs. 30,1%) írnak üzenetet vagy indítanak videóhívást (13,9% vs. 6,6%) az idősebbekhez képest.

Chart, bar chart

Description automatically generated

 

 

 

 

 

 

 

A közel két éve tartó járványhelyzet a kommunikációs szokásokra is hatással volt. A Telenor kutatása szerint a magyarok a járvány előtti időszakhoz képest intenzívebben telefonáltak mobilon (29%), és a chatalkalmazásokat is gyakrabban használták a tavaly év végi adatfelvételkor. Utóbbit szöveges üzenetek küldésére 31%, videóhívásra 19%, hanghívásra pedig 18% használta többet. Ebben az esetben is erős eltérés mutatkozik az idősebb és a fiatalabb korosztály között. A hagyományos eszközök (vezetékes telefon, mobiltelefon, email és SMS) használata az idősebbeknél gyakoribb, míg az online digitális eszközök (online chat- és konferencia appok) használata inkább a fiatalabbaknál jellemző. Míg a járványhelyzet az idősebbek használati szokásain kevésbé változtatott, a fiatalabb generációkra jellemzőbb, hogy – a vezetékes telefonon kívül – minden eszközt gyakrabban használnak.

Ajánlatok változatos igényekre szabva

A különböző mobilhasználati igényekre megoldást kínálnak a Telenor Hiper tarifái, legyen szükség korlátlan belföldi beszédpercekre, nagy méretű vagy korlátlan mobilnet-keretre, illetve akár mindkettőre. Az egyes korosztályok eltérő hívás- és mobilnet-igényeire pedig ideálisak az ún. családi tarifák. A HiperCsoport szolgáltatás a családi kapcsolattartást könnyíti meg: HiperCsoport már két, azonos ügyfélszámon lévő, aktív, hűségben lévő Hiper tarifa összevonásával létrehozható, a tagok pedig csoporton belül korlátlanul, 0 forintért hívhatják egymást belföldön, mindezt ráadásul 10%, három Hiper előfizetéstől kezdődően pedig 15%-os havidíjkedvezmény mellett.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!